Új hét kezdődik, legalábbis ami az akciókat illeti. Elég régóta nem dobnak be hozzánk reklámújságot, aminek a környezettudatos énem örül, ám a másik felem mégis sajnálja, mert a kávézási rituálém szerves része volt, hogy átnézem őket és bekarikázom, ami érdekes lehet. De így sem esem kétségbe, hiszen online már mindegyik üzletnek megtalálhatók az akciós ajánlatai.

 

Közben meg persze már jár az agyam, hogy ezekből az olcsóbb termékekből mi mindent főzhetnék, és fejben elkezd összeállni a heti menüterv.

 

A menütervezési szokásaimról már írtam korábban: én nem az alapján állítom össze a menüt, ami eszembe jut vagy úgy gondolom, hogy kívánni fogjuk egy adott napon (ez teljesen irreális gondolat egyébként), hanem szinte kizárólag az alapján, amit leáraznak. Ez nem azt jelenti, hogy nem ennénk olyan ételeket, amiket megkívánunk, sőt! Szinte nem is kell megkívánnunk semmit, mert időről időre visszatérnek a kedvenceink, sőt, mindig csak a kedvenceinket esszük! (erről is írtam korábban itt) Viszont így nem kell soha a teljes árat fizetnem ezeknek az ételek alapanyagainak a beszerzésekor.

 

Akciós vásárlás

Akciós vásárlás a héten

 

Nem tudom, ismeritek-e a Kuponzsonglőrök című műsort (TLC csatorna). Amerikai háziasszonyok, akik már sportot űznek abból, hogy az ott halmozható kuponok segítségével akár 99%-kal olcsóbban vásároljanak, sőt nagyon sok terméket teljesen ingyen vesznek a boltban. Ez nálunk sajnos elképzelhetetlen, vigyáznak erre az üzletek, ám egy kis előre tervezéssel mi is megoldhatjuk, hogy az eredeti ár 20-30 %-val olcsóbban étkezzünk (vagy akár vásároljunk be minden, a háztartáshoz és szépségápoláshoz szükséges dolgot).

 

Lássuk ezen a héten (október 13-tól) milyen alapanyagok akciósak és ezekből mi kerülhet a menünkbe:

 

Penny Market:

Darálthús: 500 gr 399 Ft

Máris meglódult a fantáziám, mert a darált sertéshús az egyik legsokoldalúbban felhasználható termék. Az ételek listája nagyon hosszú lehetne, de most azokat választom ki, amit régen (legalább egy hónapja) ettünk.

  • Fasírozott: nem biztos, hogy lesz kedvem „büdösíteni”, így lehet, hogy sütőben sütöm, olasz fűszerezéssel (zöldfűszerek, kecskesajt vagy parmezán sajt, ami lehet, hogy van a Ti hűtőtökben is, hiszen a múlt héten akciós volt a Grana Padano a Pennyben és én szóltam 😀  Sőt, jobb ötletem van: Lucinda Scala Quinn receptje alapján mini olasz fasírozottas szendvics! (szendvicskenyér vagy toast kell)
  • Ha mégis van kedvem rántani, akkor lehet, hogy lesz skót töltött fasírt, mivel a tojás is akciós a héten a Sparban. Ezt úgy készítem, hogy egy főtt tojást borítok be a fűszerezett darálthússal (recept hamarosan), amibe még répát is reszelek dúsításképpen (hiszen ez is akciós lesz, szintén a Sparban).
  • Rakott „valami”, mondjuk egy kis thai beütéssel

 

Aranykosár tészta: szarvacska, nagyfodros, tarhonya

  • Káposztás tészta: ez biztosan lesz, mert a múlt héten vettem káposztát akciósan
  • Mac’n’Cheese: egyik nagy kedvencünk az amerikai, sütőben sült sajtos makaróni sajtmártással (bevásárló listára: tej, sajt)
  • Tarhonyás hús (ez lesz az időspórolós Jolly Joker, mert elég lesz elővennem a kamrából egy házi pörkölt konzervet – igen sajátot, még ki sem kell olvadnia! Elkészítési mód hamarosan!

 

A Pennyben leárazzák még a banánt 299 Ft-ra (update: a Lidlben csak 249 Ft / kg!!), a Pokol szalámit 299 Ft-ra: David szendvicsébe vagy egy jó kis „Al diavolo” pizzára:

  • tehát akkor a pizza is bekerül a heti listába.

 

Nézzük a Spart: ahogy már említettem, akciós lesz a tojás, 10 db 289 Ft (M-es méret). Minden héten van egy tojásos napunk, amikor ezt vacsorázzuk:

  • nincs is jobb egy finom, gazdag, „minden-bele-amit-csak-a-hűtőben-találsz” omlettnél!
  • Vagy ezúttal egy finom sonkás quiche? Az uzsonnasonka is akciós a Pennyben, bár én most ebből nem veszek, mert még van a mélyhűtőmben, adagonként csomagolva/lefagyasztva.

 

Sonkás quiche

Sonkás quiche, a család kedvence

 

A grillcsirke kilója most 589 Ft, ez nagyon jó ár, így ebből is vásárolok. Szívem szerint betáraznék belőle, de hát ugye lekapcsoltam a nagy fagyasztót, egyrészt kísérletképpen, hogy hogyan lehet megoldani az akciós vásárlásokat mélyhűtőláda nélkül, másrészt spórolás szempontjából sem mindegy, így nyárra mindig lekapcsolom, és ez egyelőre még így maradt.

 

  • A grillcsirkét megsüthetem egyben, mondjuk zöldségágyon vagy „csontokon” (itt meséltem erről a technikáról>>), és természetesen a maradékból készülhet egy finom leves vagy alaplé (vagy valószínűleg mindkettő, mert nagy mennyiségben gyártom a sült maradékából a húslevest). Már említettem, de ne felejtsük el, hogy a sárgarépa kilója 99 Ft a héten!

 

Akciós az alaszkai tőkehalfilé, a 800 grammos kiszerelés ára 889 Ft (1111,25 Ft / kg). Ebből készülhet egy igazi angol klasszikus, a Fish&Chips, azaz sültkrumpli hallal, sörtésztában kisütve a gyerekek nagy kedvence, még a legkisebb finnyás csemetém is csak úgy falta. Nem egy diétás étel, így a fogyókúrázóknak ajánlom, hogy maguknak csak párolják meg egy kis fűszerekkel, kókuszzsíron.

 

Fish&Chips

Fish&Chips: Kóstold meg, isteni!

 

Jut eszembe, a Lucullus fűszerek is akciósak a héten! Bár nagyon kiszerelésben jobban megéri, de ha valaki nem használja sokat őket, akkor érdemes most beszerezni pár alapdolgot, ha fogyóban van (pl. kömény).

95 Ft az S-budget liszt, a rossz időben úgyis olyan jó sütni, így hajrá, tárazzunk be belőle! (Persze jobb minőségű lisztből biztos nagyobb élvezet sütni, ki tudja, nekem ebből a lisztből is szokott minden sikerülni). Tényleg lesz pizza is, így 1 kg-val többet veszek!

 

házi pizza

Nincs jobb egy finom házi pizzánál!

 

Sőt, csinálunk pizzatészta készítő napot (a fiúk gyúrják, közben megvitatjuk az élet dolgait),

 

…talán annyi hely még van a kis fagyasztóban, hogy egy párat el tudjak tenni pluszban, jól jön az később, rohanósabb napon! (Természetesen előre gondolkodva, előző nap kivéve, hogy legyen ideje kiolvadni a hűtőben). Így most 1 kg lisztet teszek 1 élesztőt, több idő kell neki megkelni, de sebaj, belekalkuláljuk, és a végén lecsípünk a megkelt tésztából egy darabot, és azzal megint felfuttatunk egy újabb adag pizzatésztát megint 1 kg lisztből, így megspórolunk egy élesztőt.

 

Akciós a csontos karaj, mit szólnátok egy isteni zsebes karajhoz? Szalonnával, hagymával, fokhagymával, kolbásszal megtűzdelve, mondjuk cajon (amerikai) fűszerezéssel?

Mától vasárnapig 95 Ft a sütőtök kilója! Sült tök vagy egy lélekmelegítő sütőtök krémleves?

 

Darált mix: ha nem kapok akciós marha darálthúst, akkor ez is megteszi.

  • Készíthetek belőle házi bolognai mártás konzervet (majd erről is mesélek)
  • hamburgert (tényleg ezt már régen ettünk, ki is próbálom Lia buci receptjét!)
  • és természetesen a nagy favorit, a chili con carne! De nem alapporral ám, hanem az eredeti recept alapján! Majd leírom a napokban és bemutatom fotókkal, hogy milyen egyszerű elkészíteni! Sőt, készítek belőle házi konzervet is – időspórolás jeligére ismét!

 

Amit nem érdemes venni ebben az akcióban:

 

  • Brokkoli: az S-budget fagyasztott brokkoli (1 kg) ára még mindig jobb és már konyhakész: nem fizetsz a száráért, amit nem használsz el (pedig tudtad, hogy isteni risotto-t készíthetsz belőle?)
  • Bolognai alappor: ezt most nem részletezném, Lia már megtette>>
  • Pizza: a töredékéért készíthetsz pizzát magadnak! Majd megmutatom, milyen egyszerű, még a gyerekek is képesek rá, hát akkor Te!

 

Lássuk csak, mi került a heti menübe:

  1. Pizza
  2. Chili con carne (most „húsos táskaként” sütöm ki, úgy spórolósabb, mert laktatóbb)
  3. Bolognai-s tészta (ez sokféle lehet, de az igazi olasz szószt SPAGETTIRE NEM TESZIK!)
  4. Hamburger
  5. Zsebes karaj (a csontjából másnap húsleves)
  6. Fish&Chips
  7. Grillcsirke (bár lehet, hogy ezt másképp dolgozom fel, mert már lesz sült hús a karajból, és egy csirkéből, ha darabolom, több étkezésre is futja)
  8. Húsleves, Mini olasz fasírozottas szendvics
  9. Tarhonyás hús
  10. Káposztás tészta (David nem szereti, így neki félreteszek egy chili con carne-s táskát vagy a tarhonyás húsból)
  11. Mac’N’Cheese
  12. Skót töltött fasírt
  13. Sütőtök krémleves
  14. Omlett/frittata/tükörtojás/krumplis tojásrántotta – amihez aznap kedvünk lesz

 

Nincs is ennyi nap a héten a következő akcióig! 😀 😀

 

Lehet, hogy egy-egy nap többfélét is készítek, így marad másnap ebédre. Nézzük meg, hogy mi az, ami eláll az alapanyagok közül és nem kell egyből megennünk? (Mondjuk a mélyhűtőben nincs hely..) Mi az, amit később is ehetünk?

  • Mac’N’Cheese (viszont ebből maradna másnapra ebédre)
  • Tojás
  • Pizza /ez tuti, hogy lesz
  • Sütőtök krémleves
  • Tarhonyás hús

A héten megmutatom részletesen, napról napra, hogy hogyan gondolom át a menüket, mikor mit veszek ki a mélyhűtőből, mit hogyan dolgozok fel, hogy ne menjen kárba, és melyik ételből mit lehet még készíteni (például, hogy mi mire épülhet). persze sok egyéb dolog akciós más üzletekben, például az Aldiban a karajból készült rántotthús, aminek a kilója olcsóbb, mint az akciós karaj, amit még be kell panírozni, vagy ugyanitt az alma, amit biztosan veszek a gyerekeknek és magunknak tízóraira, uzsonnára vagy fordított francia almatornának, de most egyelőre ez a két üzlet is elég nekem, hogy a heti menünk meglegyen.