Ebben a cikkben arról mesélek majd, hogy egy kis tervezéssel és előre dolgozással hogyan lehet leegyszerűsíteni a főzést a hét közben, hogyan lehet egy alapanyagból több ételt elkészíteni és húst „szaporítani”.

 

Megint akciós az egész csirke a Sparban. Már meséltem róla, hogy egyetlen csirkéből hogyan lehet többször is jóllakatni a családot. Most megint hasonló módon történt meg a csirke feldolgozása úgy, hogy a héten több étel is az asztalra kerülhessen, jelentősen kevesebb erőfeszítéssel.

 

Hét közben a legtöbb embernek nem nagyon van ideje főzni.

 

A hétvégén meg ott van a takarítás, a család, a kirándulás…pihenés. Valljuk be, ez utóbbiból van a legkevesebb, főleg nekünk, nőknek. Ám  mégis azt mondom, hogy érdemes 1 órát rászánni, hogy utána hét közben egyszerűbb legyen a dolgunk. De nem ám egyedül! Kérjünk segítséget! (társ, gyerekek stb.) A közös főzés mindig sokkal szórakoztatóbb és együtt töltött idő tekintetében is hasznos 🙂

 

Szóval a csirkesztori és a láncfőzés menete a héten nálam így történt:

 

A boltban megláttam, hogy egész jó áron van az egész csirke. Ilyenkor már tudom, hogy át kell strukturálnom a következő max. 1 óra teendőit és fejben már elkezdek tervezni. Megtehetném, hogy mégsem aznap veszem meg, de tudom, hogy nálunk holnap is pontosan azok a csirkék lesznek a polcon, mint ma és akkor inkább szeretném mihamarabb vagy sütve-főzve vagy a mélyhűtőben látni a „mi csirkénket”.

 

Miután hazaérek, egyből nekiláttam a feldolgozásnak.

 

Ez nem kell, hogy a gyerekektől vegyen el időt, mert ahogy már említettem, sokszor hívom őket, hogy ilyenkor legyenek velem a konyhában. Tudunk beszélgetni, ráadásul látják, hogy hogyan kerül egy-egy étel az asztalra, és segíteni is tudnak. (Persze itt nem a kisbabákról vagy a 2-3 évesekről beszélek, de egy 4 éves is hathatósan tud már közreműködni a konyhai teendőkben, a nagyobbakról nem is beszélve)

 

Most direkt mértem az időt és megpróbáltam kicsit lassabban bontani a csirkét.

 

4 perc alatt végeztem, de jó, legyen 5-6, ez sem nagy idő, ugye? Egy kis gyakorlattal bárkinek sikerülhet. Ha az elején inkább trancsírozásnak tűnik, ne add fel! Egy csomó videó van a youtubeon arról, hogy hogyan kell ezt csinálni, mi is készülünk már videóval, ahol a 12 évesem először fogja csinálni, szóval nem akkora nagy kunszt, csak neki kell állni 😀

Így dolgoztam fel a húst:

  • Levágtam a combokat és a szárnyakat,
  • és a szárnyakról levágtam a végeket.
  • Leszedtem a melléről a bőrt és
  • kifiléztem a mellcsontot.
  • Majd leszedtem a bőrt és a zsírt a farhátról.

 

 

Ekkorra már készen állt a tervem, hogy milyen ételeket készítek el ezekből a darabokból a héten.

 

Általában ebben a fázisban fogom a mellcsontot, farhátat és a csirkeszárnyvégeket és beteszem a fagyasztóba, ahol mindig van egy ilyen gyűjtős zacskó, mert ezekből a darabokból készítem a porcerősítő csontlevest.

Most éppen telt ház van a mélyhűtőmben, úgyhogy már tudtam, hogy tetszik-nem tetszik, aznap fel kell raknom egy levest, ezért kivettem egy zacskónyi farhát-mellcsontot, mert elérkezett az idő, hogy jöjjön az ürítési fázis, amiről itt írtam:

Örök probléma: sosincs hely a mélyhűtőben

Sok helyen lehet kapni a boltokban csirkemellcsontot, én mindig szoktam venni.

 

Nagyon olcsón adják, husi is van rajta, de számomra a legértékesebb hozzávalója maga a csont, a porcogók, pont az ízületvédő hatása miatt.

Ha rugalmas bőrre vágysz, ezt a levest edd!

Most nem érdekelt, hogy kiolvasszam egy nappal korábban a hűtőben, improvizáltam ezzel az egész csirkevásárlással, így fagyottan került bele a többi csont.

 

 

A zsírt és bőröket is el szoktam rakni, de lásd az előzőeket, ebből is inkább vettem még ki a fagyasztóból és hozzácsaptam ehhez az adaghoz, és már készült is a csirkezsír (majd elmesélem, mire jó) és az isteni csirketöpörtyű-bőr ropogós (nagyon nyami, még ha nem is hangzik túl jól 😀 )

Ez is a tűzre került, öntöttem alá 1 deci vizet és fedő alatt elkezdtem kiolvasztani a zsírt.

 

oké, nem túl guszta látvány, de tényleg finom lesz

 

Na persze előtte nem árt felvágni a bőrt, a nagy sietségben ezt most elfelejtettem , így gyorsan lekaptam a tűzről és megejtettem rögvest 😀 Szerencsére a fagyott darabok még nem voltak túl forróak, így nem égettem halálra magam.

Az eredmény:

 

a kisült csirkezsír és a csirketöpörtyű és ropogós csirkebőr

 

A csirkemellet feldaraboltam, a nagyobb filéket egyből megsütöttem. Az előző nap készült minestrone (olasz zöldségleves), amire mi mindig teszünk pirított bacont. Szerencsére a serpenyő még nem került elmosogatásra, és a finom baconzsíron sütöttem meg roston a kakukkfüves-borsos csirkemellfiléket, és már tudtam, hogy másnap bizony egy finom csirkesaláta lesz az egyik fogás, amolyan cézársaláta módra.

 

Pont megint szert tettem féláras tojásokra, így jó is volt, hogy fel tudtam használni belőlük párat a salátához

 

1. étel kipipálva.

 

Jöhet a 2.: emlékeztem rá, hogy van 1 liter íróm a mélyhűtőben, ami hihetetlenül olcsón, sárgacímkésen visított utánam az egyik boltban, és mikor megvettem, persze egyből fagyasztottam.

 

Hát hiába, ebben is improvizálni kellett, nem olvaszthattam ki a hűtőben, maradt a meleg nap – hálistennek, hogy ilyen csodálatos az idő a napokban!

 

Így persze egyértelmű volt, hogy ezúttal a csirkecombokból, kisebb csirkemellcsíkokból és a csirkeszárnyakból amerikai rántott csirke készül:

Amerikai rántott csirke: gyorsétterem otthon? Naná!

Ebben a receptben az a jó, hogy nem kell aznap nekiállni panírozni, hanem a fűszeres íróban 1-2 napig is érlelődhet a csirke. Ma pont ez lesz a menü.

 

 

Időközben elkészült a csontleves is.

 

Leszűrtem, és a csontokat egy külön tálba tettem, majd egy kis netes olvasgatás (azaz gyógynövény tanulmányozás) közben lefejtettem a csontokról a húst. Nem is lesz ilyenkor olyan kevés!

 

 

Az egyik dobozban (jobb oldali) a tiszta színhús van, a másikban pedig a porcogós részek (a képen balra). Ez utóbbiból most annyit eszek, amennyihez kedvem van, a többit fagyasztom (most, hogy lett egy kis helyem a mélyhűtőben. Sebaj, 1-2 hét alatt elfogy, és a térdeim is hálásak lesznek érte).

 

A másikból pedig készül egy finom, gazdag csirkeraguleves, jó sok tésztával (tudtátok, hogy a Tescoban mindig van fillérekért levestészta? Erre nem szoktam 60-70 forintnál többet költeni), a levesben főtt, feldarabolt zöldségekkel, a rengeteg hússal. Néha extra zöldségeket is teszek bele a végén, zöldborsót, gombát stb., tehát olyasmit, aminek csak pár perc kell, amíg a tészta is megfő.

 

Mint említettem, ez a csontleves igazi porcerősítő hatással bír, így ha már kattog a térdetek, vagy fájnak az ízületeitek, akkor bátran ajánlom. Nem kell úgy gondolni a farhátra és a mellcsontra, mint valami „szegények eledele”.

 

Tehát a 3. étel is kipipálva.

 

A levesből persze még marad 2 adag, az egyik megy a fagyasztóba a másik pedig a láncfőzés következő szereplője lesz: ilyenkor mindig készítek valamit, amihez alaplé kell. Mivel megint akciós a Sparban a sertés-marha darált mix, ezért vagy a bolognai vagy a chili con carne lehet ideális választás.

 

Most ez utóbbira esett a választásom, pont a napokban emlegettem a facebook oldalunkon:

Kb. 10 perc alatt össze lehet dobni, és utána vígan elvan a sütőben, csak ne felejtsük el néha megkeverni. Aznap ehetünk is belőle (4. étel), és ha eleget csináltunk belőle (én 2 dobozni darált húsból készítem), és egy cseppet önmegtartóztatók vagyunk (annyira finom, hogy bizony szükség is van minden akaraterőnkre, hogy ne toljuk be az egészet), akkor a másik feléből másnap készülhet húsos táska, a mélyhűtő számára.

 

Ebben is tudnak segíteni a gyerekek vagy a párunk akár.

 

Sokan félnek a tésztagyúrástól (a sok pizzarendelésből gondolom 😉 ), pedig tényleg egyszerű, nem kell hozzá sok idő, aztán szépen megkel magától. A csipkézést meg itt megnézhetitek, de elég egy villa is hozzá:

 

https://www.facebook.com/anagybetuselet/videos/955973941175504/

 

Milyen jó egy szaladgálós, stresszes nap után elővenni egy ilyen csilisbabos táskát a mélyhűtőből és megmelegíteni! Ahogy már említettem a posztban is, munkába vinni is tökéletes, előző nap kiveszed, másnap elviszed, és ez az étel még hidegen is finom, ha nem lenne mikró a munkahelyen vagy a suliban.

 

A csirkealaplé még számtalan étel elkészítéséhez felhasználható,

 

..például szoktam ilyenkor currrys lencsét csinálni, vagy sárgaborsó dhalt (indiai főzelék), esetleg egy finom francia hagymalevest (csak ha ne felejtek el fehérbort és sajtot is venni mellé), de még sorolhatnám.

 

Tehát a menü:

  1. Csirkés cézársaláta
  2. Gazdag csirkeraguleves (ez önmagában is elég lehet vacsorára, de ehetünk mellé még valami egyszerűt)
  3. KFC-szerű amerikai rántott csirke
  4. Chili con carne, alias eredeti csilis bab

 

 

És akkor még ne feledkezzünk meg a csirketöpörtyűről, amit mi szinte aznap felfaltunk sörkorcsolyaként, és egy részét pedig a csirkesalátába szórtuk, hogy legyen benne valami ropogós elem is, ha véletlenül a konyhafőnökök zsűrizni akarnák 😀

 

Munkamenet és befektetett idő:

  • 4-5 perc: csirke feldarabolása
  • 1 óra alatt kb. 20 perc időbefektetéssel (hab leszedése, bezöldségelés stb.) már rotyogott a leves (kuktában, így nagyon nem kellett vele foglalkoznom) és sült a csirkebőr

 

A csontok mellé kerültek zöldségek a kertből, pl. az ingyen szárzeller, sárgarépa, egy kis fehérrépa, hagyma, fokhagyma, krumpli, – most ilyen olaszosra csináltam mert nem volt karalábém és zellergumóm, de kit érdekel + fűszerek és a tetején az a fehér hópehely az nagyszemű tengeri só

 

  • 20 perc alatt a csilisbab összedobva már a sütő felé vándorolt. 1 óra alatt megsült, közben 4x-5x megkevertem.
  • 10 perc alatt lefejtettem a húst a csontokról, de mivel ez alatt más tevékenységet is végeztem (olvasás), így ezt szinte nem is számolom.
  • 5 perc alatt összevágtam a zöldségeket, 10 perc alatt készre főtt a leves.
  • A csirkedarabok az íróban csücsülnek, ma kb. 10. perc alatt „panírozom” őket (itt ugye csak a fűszeres lisztbe kell beleforgatni őket vagy zacskóba tenni a liszttel és összerázni) és már mehetnek is az olajba.
  • fél óra kell hozzá, míg az összes kisül, addig dumcsizunk a gyerekekkel a konyhában.

 

Bocs, megint hosszú voltam. Szóljatok rám, ha ilyen szóf.sásom lesz megint 😀 leírni hosszabb, mint megcsinálni, esküszöm.

Csak egy kicsit kell magam a boltban összekapnom, mikor ránézek egy csirkére (vagy máskor egyéb akciós termékre), végigpörgetem, hogy hogyan, miként tudnám előkészíteni őket, vagy készre főzni és fagyasztani vagy házi konzervben eltenni és igen, a legnehezebb része: akármilyen fáradt vagyok, még aznap nekiállni. Máskor hálás leszek érte magamnak.

 

Mint mikor egy iszonyú nehéz nap után, munka és utána fafeldolgozás (tudjátok a vidéki élet szépségeiben említett következő bejegyzés téma), szóval mindez után megjelent este anyósom, hogy apósom fogott egy 4 kg-s pontyot, kell-e. Esküszöm, majdnem sírtam a fáradtságtól, először nemet mondtam, de aztán rebootoltam, és nekiláttam.

Slussz poénnak kiderült, hogy a halat nem jól vágták kupán és még élt, nekiállt ugrálni a vájlingban (a Word nem ismeri ezt a szót, aláhúzta pirossal ). Na de majd máskor elmesélem.

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!