Az elmúlt pár hónap bevásárlásai olyan szerencsésen alakultak, hogy annyit tudtam spórolni a kajapénzen, hogy azt gondoltam kirúgok a hámból és idén először kész adventi koszorút veszek. Nézegettem szupermarketekben, de azok nagyon nem tetszettek, nem volt bennük semmi egyedi. Később elkezdtem virágboltokban is felmérni a terepet, ezekből már többet is találtam, amit szívesen nézegettem volna hetekig az otthonomban.
Csakhogy olyan bőőőődületesen drágák voltak, hogy alig akartam hinni a szememnek.
Az első ami tetszett 3500 Ft volt, de akkor még azt hittem bőven találok olcsóbbat is, és mivel ez egy tőlünk 150 kilométerre lévő városkában volt, így mire kiderült, hogy annál csak drágábbak vannak, már nem tudtam azt megvenni. Ugyanis amiket itthon láttam, azok 6-8-10ezer Forintba kerültek! El sem akartam hinni! :O
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ahogy mindig, most is saját kezűleg készítem el a koszorúnkat. Nem bántam meg, nekem nagyon tetszik, és így a koszorúra szánt összeget átcsoportosíthatom a Karácsonyfa árába. Érdekes, hogy a fát több éve már mi is előbb felállítjuk, úgy mint Eszterék, nem várunk vele Szentestéig. A koszorút viszont minden egyes évben az utolsó pillanatra halasztom, de legalább idén meg tavaly elkészült az első gyertya gyújtásának napjára. Korábban nem volt ez így… 🙂
Mutatok még pár képet az elmúlt évekből, hátha kedvet kaptok!
Ez egy elég rossz kép, de mindenképp meg szerettem volna mutatni. Abban az évben nagyon rosszul álltunk, így még koszorúalapra se nagyon akartam pénz kiadni. Helyette háztartási kekszeket ragasztottam össze alapnak. Most így visszanézve le is tagadhatnám, és mondhatnám, hogy csak nagyon dizájnos és egyedi akartam lenni! 🙂
Erről a koszorúról nincs teljes kép, csak ez, amin a láng melegétől megolvadt a ragasztó, és leborult a mécses. Szerencsére semmi gyúlékony nem volt a közelben. A következő évben pedig a koszorú szalma alapja gyulladt ki, az alatt az 5 perc alatt amíg kimentünk tálalni a következő fogást. Nagy baj is történhetett volna, de szerencsére a Zuram leborította egy pohár vízzel.
Ha belevágtok jó barkácsolást kívánok mára! Az se tántorítson el, ha csak jövő héten tudjátok elkészíteni, nem fog kopogtatni az adventikoszorú-rendőrség, hogy ejnyebejnye az első vasárnap után már nem lehet koszorút csinálni! 🙂
Ha van kedvetek, gyertek facebook oldalunkra, és mutassátok meg Ti is az elkészült műveket!
Legutóbbi hozzászólások