Persze nem mindegy, hogy hogyan 😀
Vettem a napokban 100 darab tojást.
Igaz, az első vásárláskor még csak 80-at. Ugyanis szólt a helyi üzlet “mindenese“, hogy pénteken lesz akciós tojás. Aznap csak este tudtam boltba menni, de szerencsére még nem volt túl késő, és Attila már kérdezte is, hogy mennyit kérek (a raktárból hozta ki, nem tették ki, mert már lejárósak voltak).
“Mennyiért?” – kérdeztem én.
“Hát olyan 200-220-ért.” – válaszolta.
“Akkor jöjjön 5 dobozzal” – mondtam én, de mikor megláttam az igazi árát, visszaküldtem még 3 dobozért (L-es tojás, farmos stb. 185 Ft-ért)
Hazaérve döbbentem rá, hogy 8 doboz tojás az bizony 80 darab.
Semmi baj, jöhet az újratervezés, és indult a nagy “tojás felhasználási terv” készítése. Aznap este ettünk is gyorsan tortilla española-t, 12 tojásból.
Másnapra rossz időt mondtak, így már reggel nekiláttam sütni.
- Genovai piskóta (lesz szülinap a hónapban, le is fagyasztottam)
- Baracklekváros piskótatekercs (egy szuper egyszerű receptet)
- Spanyol briós (ha ettetek már isteni kelt tésztás sütit, akkor ettől még egy hátast is dobtok)
Majd nekiláttam feldolgozni a maradék tojást.
Ebédre köménymaglevest ettünk csurgatott tojással, közben megfőztem vagy 20 darabot. Egyrészt rakott krumpli lesz belőle, másrészt cézár saláta, illetve szendvics mellé is esszük a következő hetekben, hiszen a főtt tojás megfelelő módon tárolva sokáig eltartható.
De a lényeg: a tojás fagyasztható! Tudtad?
Persze nem héjastól 😀 Viszont ha feltörtjük, akkor különféle módon elrakhatjuk a mélyhűtőbe:
- Felverhetjük és kiporciózhatjuk. Én tízesével tettem el dobozokba, mert ennyi elég 3 db nagy omletthez vagy kiadós rántottához a családnak.
- Feltörés után egyből óvatosan dobozba csúsztatjuk, hogy a sárgája ne törjön össze, ezt is kiporciózva. Ez alkalommal 3 dobozba tettem 3-3 darab tojást így, tükörtojásnak.
- Szétválasztjuk a fehérjét a sárgájától, és külön-külön tesszük el őket. Nálam mindig van egy fehérjés doboz a mélyhűtőben, ahová a Rákóczi túróshoz gyűjtöm a kelt tésztás és linzeres receptekből kimaradt fehérjéket.
- A sárgája pedig akár egyesével lefagyasztható a jégkockatartóban. Ám ha így tesztek, akkor egy kis vizet tegyetek rá, különben kiszárad és használhatatlan lesz!
Szóval eltettem kb 50 tojást a mélyhűtőbe, különféle adagokban
Közben még visszaszalajtottam a férjemet, hogy kérdezze meg, van-e még belőle 😀 Vett még 20-at , így lett kereken 100. Szerencsére a srác már ismer, így nem néz hülyének minket. A következő hetekben meg szépen elfogyasztjuk a 19 forintos L-es tojásokat, sőt a torta piskótája is készen van (megint rose cake, azaz rózsatorta lesz 😀 ).
Nincs hely a mélyhűtőben?
Olvasd el ezt a cikkünket: Örök probléma, sosincs hely a mélyhűtőben
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások