Ennek a bejegyzésnek a gondolata már a “tökéletes” lágytojás főzésekor felmerült, de most lett igazán aktualitása a dolognak, mert ilyenkor nyáron szorosan kapcsolódik a téma a paradicsom termesztéshez, hiszen előfordulhat, hogy a termés alján barna foltok jelennek meg.
Ez bizony a kalciumhiány tünete, és a jelenség neve a csúcsrothadás.
De a kalcium nem csak az egészséges bogyókhoz, hanem a gyökérhez is nagyon fontos, mert ha nincs elég kalcium a talajban, akkor a gyökérszőrök életképessége is csökkenhet.
Mikor fordulhat elő?
Ha a talaj túl száraz vagy túl nedves, vagy pedig túlteng benne a kálium és nitrogén, a növény nem képes felszívni a kalciumot. (forrás: edenkert.hu)
Én pont az első paradicsomtermesztős évemben tapasztaltam ezt a megbetegedést, és kétségbeesetten próbáltam utánajárni, hogy mi üthetett az addig gyönyörű paradicsomokba, menthetők-e még? Sokat olvastam a témában akkoriban.
Mi tehetünk tehát a kalcium hiány ellen?
Az egyik nagyon fontos dolog, hogy ha eddig nem tettük, akkor most már takarjuk a talajt, mert így nem fog kiszáradni és nem romlik a kalciumfelvevő képessége a paradicsomunknak.
Másrészt ne vigyük túlzásba az ázalék adagolását, hogy ne legyen túl sok a nitrogén. Közben pótoljuk a talaj kalcium tartalmát, hátha a rosszabb minőségű talaj okozza a kalciumhiányt.
Hogyan tudjuk természetes úton pótolni ezt a fontos nyomelemet?
Először is, már meséltem róla, hogy hogyan készítek házi kalcium pótlást magunknak:
Ezt a port nem csak az ételeinkbe keverhetjük, hanem szórhatunk az öntözővízbe is, vagy egyszerűen a talajtakarás alatt a földre.
Másrészt – visszatérve az eredeti témához: ne öntsd ki a tojás főzővizét!
Tedd félre és amikor kihűlt, öntsd bele egy kis locsolókannába. Hetente egyszer locsold meg vele a paradicsomokat, de a paprikák is hálásak lesznek érte!
Vigyázat, a kalciumot is túl lehet adagolni!
Ha úgy látod, hogy a levelek sárgulni kezdenek, míg a főerek zöldek, akkor valószínűleg magnéziumhiány áll fenn, amit a nitrogén, a kálium és a kalcium túladagolás okozhat.
De nem csak nyáron érdemes megőrizni ezt az ásványi anyagokban gazdag főzővizet, hiszen egész évben, a szobanövényeknek is nagyon jót tehetünk vele!
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások