A vasárnapi bejegyzésben említettem, hogy az egyik kedvenc strandkajánk, amit a Balatonnál szoktunk enni régebben, az a sajtos pizzakenyér.
Azért mondom, hogy régebben, mert amióta megkérdeztünk a receptjét, mi magunk is el tudjuk készíteni.
Így készül a sajtos pizzakenyér:
- Nyújts ki bármilyen formájúra egy kb. 280 grammos pizzatésztát. Hogyan készül a pizzatészta? Ebben a cikkben elolvashatod:
- Nagyjából egy centi magas legyen, tehát magasabb, mint egy olasz pizza alapja.
- Kend meg fokhagymakrémmel, de bőségesen ám! Mindenhová jusson!
- Szórd meg reszelt sajttal (ez esetben trappista vagy Anikó sajtoz válassz, ne mozzarellát) – a reszelő legnagyobb lyukán reszeld, hogy ne kelljen annyit dolgozni vele és mehet egyből a tésztára, hogy ne kenj össze még egy tányért a sajttal
- Tedd be a maximum hőfokra előmelegített sütőbe (a pizzát nagy hőfokon kell sütni!!) nagyjából 10-15 percre, illetve addig, amíg a sajt megolvad, kicsit megpirul és isteni illatokat érzel
- Ha kivetted, szórd meg egyből aprított petrezselyemmel, az is nagyon fontos hozzávaló! Ha nincs friss, a szárított is jó!
- Vágd cikkelyekre, kisebb négyzetekre, és tálald.
Tehetsz rá ennél több sajtot is, minél több van rajta, annál jobb! Hidegen is nagyon finom – már ha marad belőle. Munkába vinni is tökéletes, elég ha néhány cikkelyt becsomagolsz alufóliába. De legjobb egy nyári medencézés után, vagy kertipartira a büféasztalra!
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Nalunk egyszer cukkini tultermelesi valsag volt a kertben, uh pizza tesztaba fele-fele aranyban (terfogatra, kb) reszelt cukkinit tettunk, aztan ugyanigy sajt a tetejere. Magasabbra no, konnyebb es szinten nagyon finom. Ja, es jobb lelkiismerettel lehet enni, hiszen felig zoldseg. 😉
Ez szuper ötlet köszönjük!