Holnapután ismét új akciók kezdődnek, lassan elkezdhetjük nézni az online reklámújságokat, azonban most még az e heti menüről lesz szó. Az “e heti” természetesen a múlt csütörtöki akciók kezdete utáni bevásárlás napjától van az én időszámításomban, ez esetben péntektől. A szombati ebédünk alakulását már megírtam, most jöjjön a többi nap listája:
Pénteken történt a bevásárlás, egyelőre csak a Penny, Lidl és Aldi háromszögben. Általában az Aldi és a Lidl nálam kimarad, mert azt vettem észre, hogy egyre drágábbak és drágábbak lettek, bár tény és való, hogy egyre több a külföldi és igényes termék (ez főleg a Lidlre igaz, mert az Aldiban kezdetektől fogva leginkább ilyen árucikkeket lehetett vásárolni. Régi szóval: sok a “nyugati” cucc 😀 )
Ezeket terveztem be erre a hétre, nézzük, hogy mi valósult meg belőlük.
Azaz nem is egészen igaz, hogy ezeket terveztem be, csupán az, hogy ezek az ételek kerültek rá arra a listára, amit az akciós vásárlások után tudnék készíteni, de nálunk semmi sincs kőbe vésve, hiszen közbejöhet bármi, például egy kisebb betegség, mint most. Ez nem azt jelenti, hogy rohanok a boltba újra vásárolni dolgokat teljes áron – nálam ez majdhogynem kizárva, mármint a teljes áron való vásárlás:D
Péntek vacsora: mivel tudtam, hogy a Sparban akciós a tojás (oda egyébként csak tegnap jutottam el), és egyébként is fárasztó volt a vásárlás túra és nem nagyon volt kedvem nagy főzésbe kezdeni, így felhasználtam az összes tojást a hűtőből, szám szerint 12-t és ezúttal krumplis tojásrántotta lett belőle. Azért esett erre a választásunk, mert a Lidlben nagyon finom és a mi Sparos (a mi kisvárosunkban csak ez van és egy kis Coop) árainkhoz képest nagyon olcsó kenyeret is vettem, valamint az Aldiban akciós a krumpli is.
A pucolását kiadtam alvállalkozóknak
…(ez Eri dumája volt a kőlevesesben, mikor először olvastam, fél óráig röhögtem rajta 😀 ), azaz a fiúknak, és “Gyakoroljatok!” felkiáltással a tojás felverését is, ami 12 darab esetében már nem annyira gyerekjáték. Én addig ittam egy teát :p Na jó, viccelek 😀 Bár tényleg ők csinálták, de addig én teregettem.
A szombati ebédünk ugye húsleves és olasz, sütőben sült fasírozott volt főtt krumplival és mexikói zöldségkeverékkel. Nagy dilemma volt a vacsora, mert a férjemnek dolgozni kellett mennie, de a gyomra sem volt rendben, viszont David (19) meg dolgozni (diákmunka) ment másnap és már nem is aludt otthon, ezért szerettem volna egy tartalmas vacsorával útjára indítani.
Mivel tudtam, hogy akciós lesz a grillcsirke a Sparban, és eszembe jutott, hogy van egy fél csirke a mélyhűtőben, ezért azt már kivettem előző este, ezért úgy döntöttem, hogy mégis csak megsütöm, legfeljebb félreteszek férjemnek belőle. A két kisebbnek főztem egy adag spagettit, olívaolajon-fokhagyma-paradicsomszósz-oregánó-friss-bazsalikom szósszal, mert ők a sült csirkéből nem esznek olyan nagy mennyiséget Szeretik, de a csontos husikkal inkább csak nyammognak, hamar megunják ez evést és már mennének az útjukra, így akartam beléjük valamilyen “töltőkaját”. Genetikailag vékonykák, úgyhogy mehet nekik a tészta nyugodtan. Ez ilyen tésztát összedobni tényleg csak pár perc, ellenben nagyon finom, bátram ajánlom!
Az olasz paradicsomos spagetti receptje ITT található>>
A szombat esténél tartottam. A gyerekek egyrészt tésztát ettek ugye, férj csak simán olívaolajjal és parmezánnal, mert a gyomra még mindig rendetlenkedett, és közben a csirkét is bedobtam a sütőbe.
Itt jön a trükk: szeretem zöldségágyon készíteni a csontos húsokat, mert szaftosabbak és nem tapad le a bőrük. A múlt héten akciós volt a bőrös sertés császár, amit lassan sütöttem meg, pont ilyen zöldségágyon (hagyma, sárgarépa). Maradt is belőle, azaz a szaftos, zöldséges zsírjából, ezt dobtam gyorsan bele a jénaiba, rátettem a szobahőmérsékletű csirkét (pár órával korábban kivettem és a pulton pihent), só, bors, kakukkfű és betoltam az előmelegített sütőbe.
Vagyis így ment pontos időrendben a vacsora készítés:
- Ebéd után: a fr..cba, vacsora is kell, főzhetek megint 😀 már kivettem mélyhűtőből a csirkét, ez eddig oké.
- 17 óra tájékában eszembe jutott, hogy kivegyem és a pultra tegyem.
- 18.00 körül elkezdtem a tésztát (vizet forral, közben szószt készít stb.) és egyidejűleg bekapcsoltam a sütőt is 190 fokra (kb. 6-os fokozat). Finom meleg is lett a konyhában. Mikor elkészült a tészta, kurjantottam egy nagyot, hogy jöjjön Apa és a két kisebb kajálni, közben összedobtam a csirkét (jénaiba a zsíros zöldségek, rá a csirke, fűszerek) és betoltam a sütőbe.
- 19.00-kor néztem rá, akkor levettem a csirkét a zöldségágyról, mert mivel az már sült volt, hiszen a bőrös császár alatt kb. 4 órát töltött a sütőben 120 fokon, ezért gyorsan átdobtam a csirkét egy másik tepsibe még pirulni.
- Köret is kell? Jajj, nincs rizsem, minő hanyagság 😀 (listára felír), fogtam egy zöldborsókonzervet és vajon kakukkfűvel sóval és borssal megpároltam (3 perc) és isteni lesz mellé a karamellizált hagyma és sárgarépa, amin sült, a szaftból pedig csinálok mártást rá (forralni, majd egy kis vaj és mivel még így is híg volt, keményítővel besűrítettem egy cseppet)
- 19:30 – Tálaltam Davidnek, magamnak és a két kicsinek, csirke feldarabolva (férjnek félretéve egy alsó comb és egy kis mellehúsa). A két kicsi már evett ugye tésztát is, így nekik nem kellet sok, David meg kapott még mellé fokhagymás bruschettát (1 nagy szelet kenyeret bedobtam a sütőbe a vége felé és megfokhagymáztam). Nem maradt senki éhen!
Igazából tovább tartott leírni, mint amennyi munka volt vele.
Vasárnap: az előző héten akciós volt a káposzta, és akkor csak kínai, pirított tésztát csináltam belőle (mint a büfés, nagyon finom!), így fel kellett dolgozni a maradékot (3/4). Gondoltam, hogy egy szaggal mehet két káposztás étel is, így feldobtam egy paradicsomos káposztát és lett káposztás tészta is.
Már írtam, hogy nem volt a hétvégén netem. Vannak kaják, amiknek a pontos mennyiségét receptből nézem, ilyen a paradicsomos káposzta is. Tudom, ez egy nagyon egyszerű recept, de az ember agyának a kapacitása véges, és nekem kell a tárolóhely a nyelveknek, ezért nem szeretek recepteket fejben tartani, így sok könyvjelzőzött receptem van.
Na de mi van, ha nincs net!
Elő a régi szakácskönyvekkel, amikkel kezdtem régen. Mennyi receptet felfedeztem, amit már régen csináltam! Össze is dobtam gyorsan egy örmény köménymaglevest (recept hamarosan), és kiderült, hogy még a gyerekeknek is nagyon-nagyon ízlett! Gyakrabban kell lapozgatnom ezeket a könyveket! De az volt a legdurvább, hogy megnéztem, hogy a könyveb hányadik oldalon van a recept, és erre fogtam az egeret, hogy odalapozzak vele a NETEN 😮 Ennyire függő lennék? 😀
Ebéd kész is, mindenki választhat, hogy mit szeretne enni.
Jöhet a vacsora. Már megint főzni kell?? Főz, a fene: csináltunk közösen a maradék kenyérből, a mélyhűtőből kivett uzsonnasonkából és sajtból melegszendvicseket!
Hétfő: Davidnek csomagoltam szendvicset. A kicsik intézményesítettek, mi pedig a maradékot ettük. Vacsora: a két kicsi a paradicsomos káposztát választotta (pedig egy nagy adagot a mélyhűtőbe is tettem el) “elsőnek”, mert mikor megtudta, hogy mi lesz még, kértek másodikat is, ami mivel akciós a tőkehal a Sparban, ahogy már említettem, és végre el is jutottam odáig (szerencsére gyalog is közel van), így az igazi angol klasszikus, a Fish&Chips, azaz sültkrumpli hallal, sörtésztában kisütve lett a hétfői vacsora.
Utána készítettünk még ma ebédre Davidnek és Rolinak (11) tízóraira “elvitelre” melegszendvicset, mert annyira ízlett nekik vasárnap este, ám az első adag után sajnos a sütőben kellett folytatnunk (a melegszendvicssütőt ért katasztrófa miatt), így paninik lettek belőlük (senki sem bánta). Mivel nincs paninisütőm, ezért ez alkalommal nem öntöttvas lábast tettem rájuk súlynak, hanem egy még nehezebb gránitlapot, amit a csoki temperáláshoz (bonbonkészítés) szoktam használni. Szuperül bevált!
Vettem tegnap a Sparban 40 db tojást (289/10 db)
…ezért ma rakott krumpli lesz a vacsora, hiszen akciós a krumpli (Aldi) és a lángolt kolbász (Spar) is, illetve a darált mixből készítek egy jó nagy adag chili con carne-t is holnap (konzervnek is). Ugye Ti is betáraztatok vesebabból és kukoricából az elmúlt hetekben? Holnap ebédre nekünk felnőtteknek: Thai csirke curry rizzsel (azóta már vettem 😀 ), a Sparban tegnap vásárolt grillcsirkéről lefejtve (majd leírom azt is, hogy hogyan dolgoztam fel az egész csirkét, és mik lesznek belőle), a vacsora ugye chili con carne, “táskában”.
Nézzük, hogy mi volt a listában és kiemelve, hogy mi került a heti menübe:
- Pizza
- Chili con carne (most „húsos táskaként” sütöm ki, úgy spórolósabb, mert laktatóbb)
- Bolognai-s tészta (ez sokféle lehet, de az igazi olasz szószt SPAGETTIRE NEM TESZIK!)
- Hamburger
- Zsebes karaj (a csontjából másnap húsleves)
- Fish&Chips
- Grillcsirke (bár lehet, hogy ezt másképp dolgozom fel, mert már lesz sült hús a karajból, és egy csirkéből, ha darabolom, több étkezésre is futja)
- Húsleves, Mini olasz fasírozottas szendvics
- Tarhonyás hús
- Káposztás tészta
- Mac’N’Cheese
- Skót töltött fasírt
- Sütőtök krémleves
- Omlett/frittata/tükörtojás/krumplis tojásrántotta – amihez aznap kedvünk lesz
Pluszban készült az akciós termékekből: paradicsomos káposzta, melegszendvics, készül még thai csirke curry, rakottkrumpli. És itt az új akciós hét. DE ez azt is jelenti, hogy bármikor tudnék az itthon lévő, akciósan vásárolt termékekből az asztalra varázsolni minimum 9 féle ételt (ami kimaradt az e heti menüből), anélkül, hogy boltba kellene mennem, sőt, ha a tojás variációit nézzük, akkor még sokkal több is!
A mélyhűtőbe került: csontos karaj, a csirke feldolgozva, a darált mixből előgyártott hamburger húspogácsák (sütni kell)
A kamrában várja a sorsát: a sütőtök.
“Röviden” ennyi. Egyedül a vasárnap volt húzósabb, a többféle főzés miatt (káposzta feldolgozás), de megérte, mert több napra lett kajánk belőle (de egyébként mindenki csak egyszer evett egyfélét, csak különböző napokon, mi nem szeretjük többször ugyanazt enni, legalábbis csak nagyon kevés étel – pl. a rakottkrumpli – esetében) és került a mélyhűtőbe is egy adag (paradicsomos káposzta, a berántás előtt vettem ki belőle).
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Olvastad már a hírt, hogy a BKV Ikarus buszokat árul? Ha tehetném, biztos licitálnék egyre és készítenék belőle egy miniházat, imádom a Tiny House mozgalmat, és az egyik fiúnak meg is lenne oldva alakhatása a későbbiekben a kertben 😀 😀 Olvasd el az ehhez kapcsolódó bejegyzésemet!
Sem időm, sem energiám nincs, hogy ilyen komplex akciós bevásárlást tervezzek. Azért kíváncsi lennék, hogy a (név nélküli) szerző vajon hány forintot spórolt így meg? Főleg annak tükrében, szükséges volt-e vásárolni adott terméket, csak megvette, mert “akciós”? Egyébként én nem verném dobra, hogy “akcióvadász” vagyok.
Csak olyan élelmiszert és egyéb termékeket veszek, amire valóban szükség van és felhasználom. Nem romlik meg semmi és nem dobok ki semmit. Mivel szinte minden terméket mindig akciósan veszek, havi szinten rengeteget spórolok. Egy hónapban 5 tagú családnak maximum 60ezer forintot költök étkezésre, és nagyon jókat eszünk. És nem szégyenlem, hogy akciósan vásárolok 🙂 Üdv: Eszter
Kedves Eszter!
El tudom képzelni, hogy egy 5 tagú családnak valóban komoly mennyiségű élelmiszerre van szüksége.
Nekem csak egy gyerekem van, + 2 hetente hétvégére jön az ifjú lovag.
Igen, valóban finomakat eszik a család, minden elismerésem!
Attól függetlenül nekem tényleg nincs időm sem közlekedési lehetőségem, hogy akciós termékek után menjek.
Köszönöm a választ.
Üdvözlettel: Paulina
Kedves Paulina! Biztos nagyon nehéz lehet, ha nincs közlekedési lehetőség és az idő is korlátozott! Megértem, hogy így nincs értelme az akciós termékek után menni, hiszen van, amikor a ráfordított energia és idő “többe kerülne”, mint 1-1 jó “fogás”. Szép estét: Eszter
Kedves Eszter!
Köszönöm, Önnek/Önöknek is szép estét kívánok! Paulina