Lehetséges úgy pizza tésztát készíteni, hogy boltban vásárolt élesztő nem kerül bele? Erről szól ez a bejegyzés, mely tulajdonképpen egy kísérletnek indult.

 

pizza

 

Jó néhány éve, mikor megkaptam a kenyérsütő gépemet – akkor még azt hittem, hogy az kell hozzá, hogy házi kenyerünk lehessen otthon – beleástam magam a régi korok kenyérsütési rejtelmeibe.

 

Akkor olvastam, hogy régen a gazdaasszonyok félretettek a tésztából egy darabot, és legközelebb azzal dagasztották meg a következő kenyeret. Ezt korábban én is csináltam, amikor nagyon sok lisztet kellett pár nap alatt feldolgoznom, mert féltem, hogy megzsizsikesednek, így készült 72 db pizza tészta, de nem akartam minden 1 kg liszthez egy új élesztőt felhasználni. (nem egy nap alatt készültek és nem egyedül csináltam, ennyire én sem vagyok őrült! )

 

Pizzatészta

 

Viszont arra is kíváncsi lettem, hogy egy kis maradék száraz pizza tészta képes-e arra, hogy hetekkel később megkelesszen egy újabb adagot.

 

Elvileg persze tudtam, hogy igen, hiszen régen is ezt csinálták, de szerettem volna kipróbálni gyakorlatban, ezért mikor legutóbb a pizza kenyerünket gyártottam, az élesztőtálban lévő maradékot hagytam beleszáradni, majd egy kis befőttes üvegbe beletettem.

 

A kelesztőtál oldaláról levakart száraz pizza tészta maradék

 

Már majdnem elfeledkeztem róla, mikor múltkor a menüben pizza szerepelt másnapra, rájöttem, hogy nincs élesztőm, a mélyhűtőben sem.

 

Egyébként tudtad, hogy az élesztő milyen jól fagyasztható?

Fagyaszd le az élesztőt!

Nem volt kedvem csak emiatt boltba menni, így elővettem a kis száraz tészta darabkákat, és beáztattam langyos vízben. Az első vizet leöntöttem róla, aztán megint öntöttem rá vizet és tettem hozzá egy kis cukrot. Akkor még nem kellett a kályha tetejére tennem, mert kint még meleg volt.

 

A kovász szépen megkelt, és elkezdtem adagolni a pizza tészta további hozzávalóit.

 

3 darab pizzához:

  • 500 gr liszt
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál olaj (most szerettem volna ropogósabb, olaszos pizzát)
  • 280 ml langyos víz

 

Az egészet összegyúrtam. Az aljában lévő kovász és szépen belekerült a tésztába. Aztán jött a dagasztás. Nincs mese, ennek meg kell lennie, és idő kell hozzá, vagy állandó időhiányban szenvedőknek egy jó dagasztókarral rendelkező robotgép, legjobb, ha olyan, amit nem is kell fogni 😀

 

Pizza tészta, összegyúrás után, kelesztés előtt

 

Mondjuk én már nem adnám semmi pénzért a kézzel történő dagasztást.

 

Nem tudom, hogy számít-e igazán, de úgy érzem, hogy ilyenkor „lelke” lesz a tésztának. A dagasztás idejét pedig egyszerűen beleteszem az aznapra szánt sporttevékenységek és az egyéb, az egészséghez fontos mozgással töltött időtartamba.

Ha nagyon sok az egyéb dolgom, akkor jönnek az alvállalkozók: kiadom a gyerekeknek, ők is tudnak már tésztát gyúrni, dagasztani.

 

Most engedjetek meg egy gondolatot. Sokan egész héten alig látják a gyerekeket, a munka, a tanulás stb. felemészt szinte minden időt, így hétvégére jön a programok sokasága, ami természetes. De a gyerekeknek legtöbbször a velünk eltöltött minőségi idő számít leginkább. Amikor odafigyelünk a mondandójukra. Erre hihetetlenül nagyszerű mondjuk egy közös pizzatészta gyúrás! Nem kell rágörcsölni, vagy túlzottan koncentrálni, lehet közben beszélgetni, kivel mi történt a héten!

 

De térjünk vissza a “pizzatészta bolti élesztő nélkül” kísérlethez.

 

A szokásos módon ment meleg helyre és vártam, ráértem. Itt az idő a legfontosabb tényező. Tovább tart a kelesztés így, mint a hagyományos kocka élesztővel, az biztos. De hétvégén van több idő erre talán, délelőtt megdagasztjuk az esti pizzához valót, sőt készítsük dupla mennyiségű hozzávalóból és néhányat eltehetünk a fagyasztóba is!

 

Szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy lesz-e ebből valami. Lett!

 

Pizza tészta

 

Sőt, mivel elég meleg volt aznap, így a tészta bizony túlkelt – sebaj, lesz belőle new yorki pizza!

 

Természetesen, amikor kiszedtem a kelesztő tálból a tésztát, megint maradt benne egy kicsi…Így pizzatésztához nem használok több élesztőt!

 

szalámis pizza

 

Ez olyan, mint a folyton növő ingyen szárzeller esete, emlékeztek?

Nevelj otthon, egyszerűen, örökké növő szárzellert!

Tényleg működik, holnap hozok majd fotókat és nem fogtok hinni a szemeteknek!

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!