A futás nem nekem való – gondoltam mindig. Ráadásul kinek van rá ideje? Főleg gyerekek mellett? Aztán meg a munka, a napi rutin, így sem elég az a 24 óra semmire! Arról nem beszélve, hogy az ember estére már hullafáradt, reggel meg alig bír kikecmeregni az ágyból.
Persze mozogni kellene, de…
Annyi de van ilyenkor! Legtöbbször az időhiányra panaszkodunk, nem igaz? Ezzel én sem vagyok másként, csak közben rossz a lelkiismeretem, mert tudom, hogy ez csak kifogás.
Életmódváltással kezdtem az Új Évet. Emlékeztek?
A cikk vége felé megemlítettem két barátnőmet, akiknek a teljesítménye éppen azokban a napokban rendkívül lenyűgözött és kitartásra sarkallt. Az egyikük az akkori hihetetlenül hideg időben nem a jó meleg lakásban facebookozott, hanem:
„Egy másik 3 kisgyerekes anyuka barátnőm meg szintén az elmúlt fagyos napokban, a korosztályában a 3. lett egy másik félmaratonon.”
Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek Nórit.
Nórit a már sokat emlegetett kedvenc fórumról ismerem, a mamamiról. Egyszerre születtek meg az ő 2. és az én 3. gyermekem, így sok netes időt töltöttünk együtt, ráadásul kiderült, hogy egy városból származtunk, csak közben ő elköltözött (azóta már én is).
Mindig lenyűgözött a hihetetlen energiáival és kreativitásával, például 3 kicsi mellett sokszor készített csodálatos kézműves dolgokat, majd kitanulta a Waldorf baba varrást is.
Aztán Nóri elkezdett futni.
Én meg csak ámultam-bámultam, hogy hogyan van erre is ideje és ereje? Ismétlem: 3 kisgyerek mellett, ráadásul már dolgozik is. Igen: család és munkahely mellett ér el egymás után fantasztikusabbnál fantasztikusabb eredményeket.
Szeretném, ha hozzám hasonlóan másokat is ösztönözne a története, ezért megkérdeztem tőle, hogy készíthetnék-e vele egy interjút és ő szerencsére igent mondott.
Mikor jött az “inspiráció”, vagyis mikor volt az a pont, amikor futócipőt húztál? Volt a futásnak előzménye? Úgy értem, korábban – még a gyerekek előtt – futottál már?
Már középiskolás koromban is futottam, igaz, akkor a rövid sprinttávokat szerettem igazán, a 60 métert és a 100 métert. Aztán főiskolás koromban a kollégium mellett volt a sportpálya, klasszikus 400 méteres salak, és főleg vizsgaidőszakban ott róttam a köröket, hogy kiszellőztessem a fejem, illetve akkoriban a Kertészben táncoltam, és tökéletes kiegészítés volt a tánc mellé a futás.
Aztán a munkahelyi sok üldögélés miatt jártam ki kocogni a Duna-partra.
Majd jöttek a gyerekek egymás után. Az első két szülésem után szépen visszarendeződött a testem, és egész normális maradt a testsúlyom. Amikor 3 hónapos volt a második gyermekem, meghalt az Édesanyám.
A hiányát, a két kicsi gyermek és a pocakomban növekvő harmadik gyerkőccel járó mindennapi stresszt evéssel kezdtem levezetni, aminek bizony meg is lett az eredménye – egy évvel szülés után még mindig rettenetesen sok plusz kilót cipeltem, sőt, újabbak jöttek rám – főleg a stressz hatására.
Éreztem, hogy ez így nem jó nekem, fájt a derekam, a hátam, a térdeim.
Hogyan álltál neki a mozgásnak? Egyből a futással kezdtél?
Először elkezdtem tornázni, hogy az ízületeim kicsit „visszaszokjanak” a mozgáshoz, majd kb. 3,5 évvel ezelőtt ismét kimentem futni. Először csak 1-2 km-t mentem, de az is látványos eredményeket hozott rövid idő alatt, és az állóképességem is egyre nőtt, ugyanúgy, mint a megtett távolság hossza.
Volt egyáltalán futócipőd az első futáskor?
Egy egyszerű sportcipőben mentem ki az elején, de rövidesen futócipőre váltottam.
Hogyan tudod beilleszteni a napi rutinba az edzéseket?
Hát, ez sosem egyszerű 🙂
Nem szeretem a gyerekektől, a családtól elvenni az időt este, így amikor csak tehetem, munka után és ovisulikör előtt megyek ki futni.
Sajnos nyáron ezt nehezebb megvalósítani, munkám is több ilyenkor, illetve a meleg miatt is figyelni kell, így nyaranta gyakoribbak az esti edzések. De ha lehet, ilyenkor eljön valamelyik nagyobb gyerkőc velem, biciklivel, persze, ha van kedve hozzá. A nagyfiam félmaratoni távon is kísért már edzésen, ő volt a vízhodróm 🙂
Tudom, hogy futottál már félmaratont többször, a maratont is kipipálhattad a bakancslistádon, és rendszeres Ultrabalaton résztvevő vagy. Melyiket tartod a legkomolyabb eredményednek?
Mindegyik eredményemre büszke vagyok, hiszen egyik sem történhetett volna meg a másik nélkül.
Sok rövid futásból lettek a félmaratonok,
…azok vezettek a maratonhoz, majd az UB-n még picit hosszabb távhoz. Talán a maratoni készülés 24 hete volt az, ahol a legtöbbet tanulhattam meg önmagamról. Edzésterv alapján készültem, meghatározott kilométerszámok voltak megadva egy-egy futás alkalmával, és mivel áprilisi maratonra készültem, bizony az év leghidegebb évszakában is futottam, sokat.
De szoktam mondani, hogy ha valamit a fejembe veszek, azt meg is valósítom – talán ez a jellemvonásom segített abban, hogy az idei igen fagyos januárban is kimenjek hetente többször, és másfél-két órákat kint mozgással töltsek el.
Melyik volt a legnagyobb kihívás?
Talán az idén januári gútai félmaraton Szlovákiában. Gyönyörű napos időben vágtam neki a távnak, mínusz 14 fokban. Körülbelül 15 kilométerig hátszélben futottam, addig egész kellemes volt a dolog, a hideghez már hozzáedződtem addigra.
Az utolsó néhány kilométeren viszont erős szembeszél volt, ami néha elviselhetetlen volt, a leheletem folyton ráfagyott a csősálamra, a gáton attól féltem, levisz a szél a jeges útról. Mindenki megküzdött ott a kilométerekkel, a frissítőpontokon a meleg tea pillanatok alatt kihűlt, a kóla belefagyott a pohárba.
Félmaratont futni hóban-fagyban? IGEN!!
Tudom, hogy három gyermeked van, mellette dolgozol is. Elárulod nekünk, hogy mi a foglalkozásod?
Egy művelődési központban dolgozom szervezőként. Rendezvényeket készítek elő, a nyári nemzetközi fesztiválunkon tolmácskodom, pályázatokat írok.
Változatos a munkám, nem egyféle feladatkört kell ellátni, de pont ezért szeretem, mert mindig akad benne valami, amihez szükség van a kreativitásra, egy-egy évente visszatérő rendezvény sem ugyanolyan, mindig vannak új kihívások.
A futás segít a mindennapi élet nehézségeit legyőzni és a munkád során tudsz hasznosítani bármit a tapasztalataidból?
Talán a türelem és a kitartás, nem csüggedek el egy-egy akadályba ütközve, hanem kitartóan megkeresem a módját a továbblendülésnek.
Család, gyerekek, futás és a munka. Emellett viszont nagyon komoly hobbid is van. Sőt, ez már nem is csak hobbi, hanem művészet. Mesélsz a műhelyedről?
Hát… sajnos az időm nagyon pici százalékát tudom most a műhelynek szentelni…. de attól még szívszerelmem a gyapjú, a Waldorf babák készítése és a nemezmunka.
Nóri csodálatos nemez tárgyakat is készít: nézzétek meg őket, érdemes!
Szeretek játszani a színekkel, szabadjára engedni a fantáziám, kísérletezni, mit enged a gyapjú, mit tudok kihozni belőle. A fejem tele van ötletekkel, és eljön majd annak is az ideje, amikor előveszem őket.
Most főleg gyerekfoglalkozásokon nemezelek, illetve egy fajátékkészítő és keramikus barátommal készítünk egy nagyobb közös munkát.
Mit javasolsz azoknak a nőknek, akik eddig csak álmodoztak arról, hogy mozogni kezdjenek, de időhiányra és a lehetőségek hiányára „panaszkodnak”?
Nekem az az elvem, hogy amire szeretném, hogy legyen időm, arra teremtek magamnak lehetőséget, ha kell, a napi rutin átszervezésével, (pl. kora reggel munkába indulás előtt előkészítem a vacsorát, ne a délután menjen el vele).
És persze nem árt, ha a család is támogat az őrült tervekben
– nekem azt hiszem ebben mázlim van, mert tudják, hogy lételemem a mozgás, így támogatnak is benne.
Fotók és válaszok: Szerdahelyiné Lőrincz Nóra
Hálás vagyok Nórinak, hogy időt szakított rám és válaszolt a kérdéseimre, nagyon inspiráló volt számomra és remélem Ti is tudtatok meríteni belőle.
Hogy én mit tanultam tőle?
- Ne várj az alkalomra, csak vágj bele! Soha nem lesz tökéletes az időzítés, az időjárás!
- Nem kell feltétlenül először futócipőt vagy futónadrágot venni, anélkül is el lehet indulni!
- Ne gondolj arra, hogy huszon-negyven-valahány kilométereket futni? Nekem soha nem menne! Kezdd kicsiben! Az 1 km is számít, ha először csak annyi megy! De még 30 méter is! Ha már felkeltél a fotelból, Te nyertél!
- Mindig van rá idő! A napjaink mindannyiunknak 24 órából állnak. MI döntjük el, hogy mire használjuk ezt az időt. Ha akarjuk van a mozgásra és futásra is.
Én még nagyon kezdő vagyok a hosszútávfutás terén, de ez nem versenyfutás 😀 Remélem, hogy Nórival találkozunk szeptember 3-án Veszprémben, a a Veszprém Félmaratonon! Bár a teljes távhoz még nem vagyok felkészülve, de vannak még opciók 🙂 azoknak is – mint én – akik csak rövidebb ideje futnak!
Jövőre pedig már akár együtt is futhatjuk a félmaratont!
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások