Mindig próbálunk ösztönözni benneteket Liával, hogy álljatok neki, próbáljátok meg, hiszen senki sem születik úgy, hogy Gordon Ramsay lenne, még maga az isteni Gordon sem! 😀 Bár ő ezt gyakran elfelejti 😀

 

Mindenki ront el ételt, olyan nincs, hogy mindig minden tökéletesen sikerül! Ha egyszer nem jött össze, akkor ne adjátok fel. Tehát ne legyetek olyanok, mint én, aki képes volt több, mint 20 évig nem próbálkozni a palacsinta sütéssel, mert egyszer régen nem jött össze.

 

De van egy igazán jó „kétballábos” történetem

 

Talán olvastátok, hogy hogyan kezdődött a háziasszonykodásom. 20 évesen férjhez mentem, szinte nulla főzési tudással. Tortát sütni tudtam, de egy tisztességes főzeléket összehozni már nem. Nem mintha egyébként vágytam volna rá, mert utáltam a menzakaját.

Küldetés

 

De nem zavart a dolog, hiszen kaptam nászajándékba a tesómtól jó néhány szakácskönyvet!!

 

Hahaha. Ő könnyű helyzetben volt, mert simán telefonos segítséget igényelhetett anyukámtól, én viszont külföldön élve leginkább csak  a receptekre és a fiatalok határtalan önbizalmára hagyatkozhattam.

 

Ugyan már, megy ez nekem!

 

Így ugrottam bele egészen bonyolult receptekbe is, amik aztán vagy sikerültek, vagy nem. Az volt az oltári mázlim, hogy Olaszországban laktam, és az ott lakóknak halvány fogalmuk sem volt, hogy egy-egy adott ételnek milyennek kellene valójában lennie. 😀

 

Sok étel hiányzott nagyon. Az egyik ilyen a lángos volt.

 

11 éves koromtól viszonylag közel laktunk a Balatonhoz, így nyaranta sokszor ettem a strandon (valahogy akkor még nem aranyáron mérték. Jut eszembe, olvastátok a tegnapi posztot arról, hogy hogyan lehet olcsón megúszni a kajálást nyaraláskor?).

 

A kép forrása: https://www.nagybetuselet.hu/wp-content/uploads/2017/06/Langos_jo-2.jpg

 

Elhatároztam, hogy hazaérve (Ravenna), én bizony lángost fogok sütni.

 

Persze némi csalást terveztem azért eszközölni, és vettem lángosport.

 

Tényleg, kapható még?

Egyik délután aztán – sok-sok éve ennek már – ismét elkapott a konyhatündérkedési láz, és nekiálltam a nagy kihívásnak. Kibontottam a dobozt, a tartalmát egy tálba öntöttem és elkezdtem olvasni a hátulján lévő használati utasítást.

 

Ám nem tudom, hogy hol járt az eszem, mert a folyadék mennyiséget alaposan benéztem. Már nem emlékszem a konkrét számokra, valami olyasmi rémlik, hogy fél deci helyett fél liter vizet öntöttem hozzá.

 

Akkor kezdet gyanússá válni a dolog, amikor láttam, hogy valahogy nem stimmel a massza állaga, folyt, mint a hétszentség. Hoppá-hoppá…azaz olaszul gondolkodva: Oppá-oppá (az olaszban ugye nincsen „h” hang és az elején betegre nevettem magam, amikor hallottam, hogy „amburger” meg „otel”).

 

Na szóval, most meg mi a fenét csináljak ezzel a lángostésztával?

 

Gond egy szál se, kipótolom a száraz hozzávalókat és maximum lesz 5x annyi lángosunk! – gondoltam.

 

Nagy lendülettel fel is csaptam az egyik szakácskönyvet és bőszen lapoztam is az „F” betűig. F, mint fánk. Elkezdtem adagolni, amit kell: tojás, liszt és CUKOR.

 

Mára már meglehetősen viharvert a legtöbb szakácskönyvem 🙂 na nem azért, mert öreg lennék, hanem mert legtöbbször csokis, zsíros, tojásos, tésztás kézzel lapozom fel, ha valamit megnéznék benne, vagy rácsöppent ez-az 😀

 

Na itt ismét gondolkodóba estem, hogy megint nem okés valami. Mi a fenét keres a lángosban cukor.

 

LÁNGOS????

 

Akkor mi a francnak nézem én a fánk receptjét???

 

Itt már komolyan fontolóra vettem, hogy elment az eszem – egyszerűen ez nem az én napom volt. Először bosszankodtam, aztán jól kiröhögtem magam és kidobtam az egészet a kukába. Ja nem, a klotyóba, mert még mindig folyt.

 

Többet nem is próbálkoztam vele külföldi tartózkodásom során.

 

Pedig nem is nehéz elkészíteni egy finom lángost! Úgy döntöttem, hogy a hétvégén neki is állok, csinálunk egy kis nyaralós strandfílinget itthon!

 

Ugye veletek is előfordult hasonló? Megírjátok nekünk?

 

A vicces “kétballábos” történeteket a nagybetuseletblog@gmail.com email címre várjuk!

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!