Még akkor se, ha az interneten sokan ezt javasolják, mondván, hogy olyan szépen pezseg, biztos nagyon hatásos. Én is belefutottam ebbe, és persze ki is próbáltam, majd próbáltam meggyőzni magam, hogy igen, működik! De aztán felvilágosítottak.
Igen, nagyon látványosan pezseg, de körülbelül ennyire képes csak!
Ugyanis az ecet és a szódabikarbóna kémiai reakciójaként víz, széndioxid és nátrium-acetát keletkezik. (Hú, de okos vagyok, mi? Persze nem magamtól, bár annak idején nagyon figyeltem kémiaórán, de valahogy erről soha nem beszélt a tanár, ellenben egy csomó felesleges dologról meg igen. Úgyhogy köszönöm Vegyész!)
A széndioxidtól pezseg olyan szépen a keverék, de ez körülbelül annyira hatásos csak, mintha levegőt fújnál a tisztítandó felületre a száddal. Nem hiszem, hogy valaha is megpróbálnám úgy takarítani a wc-t, hogy lehelgetem A sima víz persze leold ezt-azt, ha sokáig ázik benne a cucc, de ilyenkor erről szó sincs.
Végül pedig utánanéztem, hogy mi is az a nátrium acetát:
A nátrium-acetát (E262) az ecetsav nátriummal alkotott sója. Viszonylag olcsó vegyület, melyet széles körben használnak. Ahogy olvastam, tisztításra alkalmatlan, bár chips készítéséhez jól jönne, mert többek között különböző chipsekben ízfokozóként alkalmazzák, a sós és ecetes íze miatt, de ha télen fázunk, akkor is hasznos lehet, mert kézmelegítő, és egyéb, kémiai reakció által fűtött melegítőkben is használják, mert kristályosodása exoterm, és jelentős hőtöbblettel jár. (wikipedia)
Egyszóval felesleges a két anyag összeöntése, mert nem lesz a hatásos az eredmény. Ez még akkor is igaz, ha egyesek azt állítják, hogy náluk működött. Lehet, hogy valamicske eredmény született a procedúrát követően, ám ez csak a véletlen műve. Valamelyik összetevőt kicsit később öntötték bele, és a másiknak volt ideje hatni.
Mostanában egyébként is tényleg nagyon népszerű mindenre szódabikarbónát használni.
De tudtátok, hogy a szódabikarbóna csak enyhén lúgos? A zsíros, olajos szennyeződéseket az olyan erősebb lúgok oldják, mint például a mosószóda (ami két molekula lúgot tartalmaz) és a trisó (ami hármat), akkor miért használnánk tisztításhoz az egy molekula lúgot adó szódabikarbónát? Ami ráadásul arányaiban drágább is, mint a trisó vagy a nagy mennyiségben vásárolható mosószóda.
Persze a szódabikarbóna az élet számos más területén hatásos, egyszer összeszedtem az összeset, majd megosztom veletek. Például tudtátok, hogy tökéletes elektromos tűz vagy égő olaj oltásához? Már csak ezért is érdemes mindig tartani otthon egy kis szódabikarbónát!
Ám van egy másik, sokkal fontosabb soha-ne-vegyítsd szabály:
Hypot soha ne keverj ecettel!
Ugyanis az ecet vagy egyéb vízkőoldó hatású szer (például a citromsav) erősen savas kémhatású, a hypo (vagy domestos) pedig erősen lúgos. Használatuk együtt még akkor is életveszélyes lehet, ha nem keverve, hanem egymást váltva alkalmazzuk őket, mert a két anyag találkozásakor erősen mérgező klórgáz keletkezik! A napokban pont volt egy eset, ahol óvodások kerültek kórházba klórmérgezés miatt, biztos hallottatok róla.
De mérgezés nem csak uszodában fordulhat elő, hanem az otthonunkban is, főleg a vécében, mert a kis teret sokkal gyorsabban elboríthatja a keletkező a mérgező klórgáz. És ehhez annyi elég, hogy egymás után vízkőtelenítünk és öntünk hypot a tisztítandó felületre!
Ezért nem szabad SOHA zárt ajtónál/ablaknál takarítani a mellékhelyiségeket!
Már kis töménységű gáz belélegzése is nyomban égő érzést okoz az orrban és a torokban (mint az említett óvodások esetében), valamint fullasztó köhögést és nehézlégzést válthat ki. Fontos tudni, hogy előfordulhatnak késői tünetek is (tüdőödéma/tüdővízenyő), akár két nap késéssel, amik akár halálosak is lehetnek, és amit tünetszegény lappangási idő előzhet meg! (forrás: webbeteg)
Ezért a gáz belélegzése után minden esetben orvosi vizsgálat szükséges!
Persze az a legjobb, ha odafigyelünk és nem használunk ecetet vagy más savas szert (vízkőoldásra) sem hypo vagy domestos használata közben, sem közvetlenül előtte, sem utána!
Szeretnéd tudni, hogy hogyan tisztítsd a mosógépedet? Kattints ide: https://nagybetuselet.hu/ezert-tisztitsd-a-mosogepedet-es-igy-csinald/.
Tetszett a bejegyzés? Köszönöm ha megosztod és nyomsz egy tetszik gombot is vagy itt, vagy a facebook oldalunkra!
Na vegre egy korrekt informacio!
A trisó foszfortartalmú, ami az utóbbi időben környezetszennyezőnek számít.
Ha az élelmiszerboltokban kapható 40 grammosat tartunk otthon, azzal nem túl nagy tüzet lehet eloltani.
a szódabikarbóna jó elektromos tűz stb. esetén 🙂
A foszfortartalom önmagában nem ördögtől való dolog, hiszen például van foszfortartalmú műtrágya is, és az ember szervezete is nagy mennyiségben tartalmaz foszfort, sőt nélkülözhetetlen a szervezetünknek.
A trisót azért vették ki a mosószerek alkotóelemei közül még a 70-es években, mert nagy mennyiségben használva algásodást okoz az élővizekben. Viszont évente 2x használva nem olyan környezetszennyező, mint az ész nélkül használt Calgon (Trisó=Trinátrium-foszfát, Calgon=Nátrium-hexa-metafoszfát)
Nem használok sem trisót sem Calgont. Én sem úgy gondoltam, hogy a foszfor valami csoda folytán kilép a trisóból. A mezőgazdasághoz igen közel élek, most belebonyolódhatnánk a csökkent beltartalmi értékű növényi, túlnyomórészt műtrágyán termesztett élelmiszerek problematikájába.
Megfogalmazódott már bennem, hogy sok mindent tanultunk a középiskolai kémiaórán, csak azt nem, hogy a könnyen hozzáférhető, olcsó szervetlen vegyületeket mire is használhatjuk a hétköznapi életben, és mi az ami természetkímélő. Akkor még ez nem volt téma, örült a jó nép a tudomány új vívmányainak. Azért gyakorló háziasszonyként a tanult alapokkal valamelyest letisztultak a
folyamatok. Jó lenne, ha már 8. osztályban is tanítanák ezeket a felhasználhatóságokat, azzal együtt, hogy nem gyerekeknek kell lúgokkal savakkal dolgozni.
Lenne szíves megírni, hogy 1kg NaOH-dal hány kg sertészsírt tudok szappannak kifőzni, mert ez még nem tisztult le számomra, nem találok rá egyértelmű receptet.
Valóban jó lenne, ha már az iskolában ilyen dolgokat tanítanának kémiaórán!
Melyik élelmiszerboltban lehet 40 grammos trisót kapni?
Melyik élelmiszerboltban lehet 40 grammos trisót kapni?
Én fél kilósat szoktam venni, például a Spraban vagy Vianniban, háztartási boltokban, elég sok helyen lehet kapni!
A szódabikarbónás tűzoltásra írtam a 40grammos szódabikarbónát. Trisót nem használok.
Mi a szódabikarbónából sem csak a kis tasakot vesszük, amit étkezési célokra használunk (sütibe, főzéshez vagy gyomorbántalmakra), hanem a nagyobb fél vagy 1 kg-s kiszerelésűt, amit viszont nem lehet étkezési célokra használni, de arányaiban sokkal olcsóbb, mint a kis tasakos változat.
Nagyon jó és hatásos a szódabikarbóna az ecettel,
vízben feloldva ,gyomorbántalmak megszüntetésére !
Már a nagymamáink is ezt használták !
Én is hosszú évek óta használom !
A szódabikarbóna képletéből kimaradt a szén.
Valóban, köszönöm, pont középről maradt ki, ezért nem vettem észre. Javítottam!
Nekem bevált recept a mosószóda sóval és ecettel…évek óta használom eredményesen, talán akkor nem véletlen…
De, véletlen. Valamelyik összetevőnek van ideje hatni. A kémia, az kémia.
az ezüst ékszerek tisztán tartása celjabol használt 1 termeket némely cég amelyet előállításának nem szeretnék közölni mert gyakorlatben tiltott adalék összetétel.én szódabikarbóna +víz+só+ecet használtam pohárban minimál vegyületet ezüst karbantartásra és bejött.nem volt gáz.eredeti nevét keresetek meg.
Nem épp azért hatástalan, mert az ecet savas a szóda lúgos kémhatású és egyszerre összeöntve kioldják egymás kémhatását és vegyhatását, így tényleg annyit ér, mintha fújkodnánk – ez jó hasonlat volt!