Na de ha már ünnepi, akkor mondjuk azt, hogy burgonya. Tényleg egyszerű és időspórolós, mert még pucolni sem kell! Ha egyszer megkóstolod ezt a receptet, garantáltan újra és újra elkészíted!

 

Egy dolgunk van: kiválasztani néhány egyforma krumplit

 

…személyenként felnőtteknek kettőt, gyerekeknek egyet, és arra figyeljünk, hogy ne legyenek óriási nagyok, hanem amolyan közepesek. Egyébként már írtam a receptekkel kapcsolatban, hogy az a legnehezebb, amikor olyanokat írnak, hogy közepes méretű, ízlés szerint, egy csipet, ja és a mumus: palacsintatészta sűrűségű. Tehát a közepes krumpli mondjuk 8 cm hosszúságú és ovális!! formájú. Vagy mindegy, hogy mekkora, csak a sütési idő változik.

 

Na ez meg a másik: a legtöbb receptben ezt írják: süsd készre. Hát persze. De az milyen?

 

Főleg olyan receptek esetében, amiket még nem próbáltunk, de az ételt sem kóstoltuk. A kezdőknek, de még a haladóknak is szükségük lenne hőfokra (sokszor gázsütőre átszámítva) és egy saccperkábé időtartamra, hogy fél óra múlva azért benézzenek-e a sütőbe, vagy feleslegesen nyitogatják, és így növelik tudatlanul a sütési időt. Vagy túl hamar kukkantanak be a sütőbe és összeesik a piskóta.

 

Apropó sütő: ha új gázsütőd van, vagyis az albérlet vagy lakás, ahová költözöl tartalmaz egy gázsütőt, akkor a legelső dolog, hogy nem hiszed el sem a hőfokokat, sem a rárajzolt jeleket (kisláng, nagy láng), de még a számozásokat sem, mert hiába olyan a sütőd, mint anyukádé, két tökegyforma sütő két különböző konyhában is másképp működik, mert sokat számít az elhelyezkedése, a páratartalma, és, hogy milyen a hőmérséklete, mármint a konyhának, nem a sütőnek 😀

Így lődd be a GÁZsütőd hőfokát: süss benne piskótát!

 

Na persze ha azt sem tudod, hogy mi fán terem  a piskótasütés, ne ess kétségbe, sok recept van a neten, most ezzel nem is foglalkoznék, majd később készítek egy egyszeregyet, főleg a hibalehetőségekre koncentrálva, de most csak dobj össze egy piskótatésztát valamilyen recept alapján, jó? Használd a receptben megadott hőfokot. A végeredménynél, ha:

  • kívül megégett, de belül nyers a piskóta = magasabb az adott számhoz tartozó hőfok, mint kellene
  • a letelt idő után még van nyers tészta a tűpróba után a hústűn vagy pálcikán: alacsonyabb a hőfoka, mint kellene
  • Ha a tészta alja éget meg? Béleld ki alufóliával, mert van olyan sütő, ami akár a fejed tetejére is állhatsz, akkor is éget alulról. Van, aki cserepet tesz bele, hogy egyenletesebb legyen a hőfok.

 

Nagyjából 3 piskóta után tudni fogod, hogyan kell használni a sütődet

 

Persze az “elrontott” piskótákat se dobd ki mérgedben, az égett részeket kapard le, a nyers részeket azért ne edd meg, de a többit kockázd fel, tedd egy tálba, tegyél hozzá valami gyümit (a legfinomabb meggy vagy cseresznye befőttel és banánnal) és önts rá csokipudingot. Ha tálaláskor tejszínhabot is teszel a tetejére, ha szedtél belőle kis tálkákba, akkor meg is alkottál egy nagyon ronda, ám isteni desszertet. Nekünk ez a kedvencünk gyerekkorom óta. Vajon hogyan is alakulhatott ki ez a recept? rotfl

 

Térjünk vissza a Hasselback krumplihoz

 

A recept végtelenül egyszerű. Fogd az előbb említett egyforma krumplikat és mosd meg őket alaposan. Semmi hámozás vagy egyéb macera. Utána egy éles, vékony(abb) pengéjű késsel vágd be jó mélyen 2-3 mm-enként, úgy, hogy ne vágd át őket még csak véletlenül sem egészen. Ez először nem olyan könnyű, figyelni kell. Ha átvágtad: sebaj, azért csak fejezd be és tedd tepsibe azt is, nem pazarolunk.

 

Forrás: coockpad.com

 

Senki nem fog ujjal mutogatni rá, hogy ez nem lett olyan szép, nem esszük meg!

 

További teendők:

  • Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Nálam a 6-os fokozat, de lehet, hogy nálad a 4-es vagy 5-ös, ezt jól megmondtam, mi? Kezd mondjuk 5-ösön, ha 2 óra múlva sincs készen, akkor tedd feljebb a lángot, ha túlságosan égnének a krumplik 30 perc után, akkor vedd lejjebb.
  • Tegyél olajat egy tepsibe vagy jénaiba, nem kell sok épp csak kb. 1/2 evőkanálnyi, Ugye ezen a ponton nem vettél elő egy kanalat, hogy kimérd? Csak úgy érzéssel loccsants egy kis olajat, ez nem egzakt tudomány!
  • Fűszerezd kedvedre a bevágott krumplikat: só, bors, kakukkfű/rozmaring, ezek legyenek az alapfűszerek. Fokhagymapor is illik hozzá. A fűszereket keverd össze 1-2 evőkanál olívaolajjal (a krumplik számától függően, ja és étolajjal is készítheted) és csorgasd bele a bevágásokba bőven! De a felhasználható fűszerek és egyéb hozzávalók variációja szinte végtelen, egyedül Tőled függ! Tehetsz a bevágásokba bármit, amit szeretsz vagy ami éppen a hűtőben van! Megsúgom, egy kis vaj az olaj helyett még finomabbá teszi a végeredményt, viszont úgy hamarabb barnul, vigyázni kell és mérsékelni a hőfokot egy kissé!
  • Tedd a krumplikat a tepsibe, és told be az előmelegített sütőbe, majd süsd 40 percig.
  • Közben keverj össze egy kis zsemlemorzsát parmezánsajttal (nem kötelező, ha nincs otthon, lehet akármilyen általatok kedvelt sajt, de akár el is hagyhatod) és szórd meg a közben szétnyílt krumplikat
  • Süsd még 15-20 percig, közben ellenőrizd, hogy nem ég-e a krumplik teteje vagy, hogy átsült-e (bökj kést abba a krumpliba, amit majd magadnak tálalsz 😀 )

 

Hasselback krumpli

Hasselback krumpli (forrás)

 

Az eredmény egy tényleg isteni és mutatós köret lesz. A bevágásoknak olyasmi íze lesz, mint a chipsnek, az alja pedig belül puha, kívül ropogós krumpli lesz, mint a fóliában sülté. A sok fűszer miatt az íze meg…leírhatatlan. Tényleg igaz, hogy ha egyszer kipróbáljátok, garantáltan az állandó menübe kerül majd, mert olyan sokféleképpen elkészíthető, de abszolút maceramentes recept.

 

Érdekelnek még karácsonyi tippek? Katt IDE!

 

Mégis krumplipürére esik a választásod? Itt megtudhatod, hogy mire használd a krumplihéjat: https://nagybetuselet.hu/eddig-a-kukaba-dobtad-a-krumplihejat-ezutan-nem-fogod/

Tetszett a bejegyzés? Köszönöm ha megosztod és nyomsz egy tetszik gombot is vagy itt, vagy a facebook oldalunkra! Gyere, beszélgessünk!