Mivel a hétvégén nem volt nálunk internet (köszi UPC), így a tegnap déli posztot csak most tudom közzétenni. Így készült el a szombati ebédünk, a menütervezés és bevásárlás 1. fázisa 😀 alapján, igazi “ne legyen nyűg a főzés” módjára.

Íme az elmaradt poszt: A heti akciós lista megírása után következett a bevásárlás. Ígértem, hogy leírom részletesen, hogy mit hogyan dolgozok fel, és az előzetes tervek alapján végül hogyan alakul az étrendünk ezen a héten. Lássuk a mai ebédet:

Először a Pennyben vásároltam be.

A legsürgősebben a darált hús felhasználása volt,

mivel hűtőben is csak maximum 2 napig tárolható, így először ez került a menübe. Kicsit beteg a család egy része, így nem nagyon van kedvem hosszan vacakolni a konyhában. Úgy döntöttem, hogy olasz fűszeres minifasírozottat készítek belőle. Mellé – gyengélkedők kedvéért –  húslevest terveztem, ám még nem készítettem el a sült hús csontjából, mivel még nem is voltam a Sparban és meg sem vettem a csontos karajt (amit zsebes húsnak szánok).

 

Viszont eszembe jutott még tegnap, hogy van a mélyhűtőben abból a finom húslevesből, amit a múltkor készítettem (itt írok róla>>). Így elővettem és hagytam a hűtőben kiolvadni.

 

Ma a tegnap vásárolt akciós répából gyorsan megpucoltam párat és feldobtam egy kis sós vízben (azért nem a húslevesben főztem meg, mert akkor elég savanyúvá vált volna az íze), és főztem mellé szintén sós vízben egy kis krumplit is (a fiúk pucolták), ami egyrészt a gyengegyomrúaknak jól fog jönni a levesben, másrészt köretnek pont megfelelő lesz a fasírt mellé.

 

Az olasz fűszeres fasírt elkészítése pofonegyszerű, igazi nyűgmentes recept:

 

Nyisd ki a darálthúsos dobozt, öntsd bele egy tálba, törj rá egy tojást, sózd, borsozd, tegyél bele egy jó nagy adag zöldfűszert, például oregánó (olyan futi nekem így leírni az oregano-t), kakukkfű (ezek nagytételben a Metróban tök jó áron vannak! Köszi a tippet, Lia!) és csipkedj rá egy kis friss bazsalikomot (hogyan nevelj otthon pofonegyszerűen és olcsón? Itt elolvashatod>>), majd szórj rá reszelt parmezánt (grana padano, lásd itt>>), majd zsemlemorzsát. Igen, ott nem vízben vagy tejben áztatott száraz zsemlét tesznek bele (micsoda probléma, ha nincs otthon!), hanem simán zsemlemorzsát (egyébként Jamie Oliver is így csinálja a fűszeres kolbászkáit, ami szintén az egyik közkedvelt étel a családunkban).

 

Viszont ezúttal nem zsemlemorzsát tettem bele, ugyanis kaptunk egy csomó pogácsát,

 

…ami már akkor száraz volt, mikor megérkezett. Másnapra már verekedésre is alkalmas tárggyá vált, így gondolkodtam, hogy azon kívül, hogy a kutyának próbálnám adni, mi a jófenét csinálhatnék vele? Így jött az ötlet, hogy készíthetnék belőle morzsát. Meglátjuk beválik-e (update: nagyon finom lett!), így ezt tettem a fasírozottba és az egész keveréket összekutyultam. Nem szabad túlkeverni, mert gumiszerű lesz a végeredmény, csak lazán, éppen hogy vegyüljenek a hozzávalók!!

 

Olasz minifasírt

Ne akarj tökéletes gombócokat formázni, kit érdekel, ahogy sikerül, úgy sikerül!

 

Az összekeverés is lehet probléma azoknak, akik nem szeretnek nyers húshoz hozzányúlni. Ez esetben használjunk villát vagy pedig szerezzünk be egy csomag eldobható gumikesztyűt, olyan műtős kinézetűt, szinte minden nagyobb üzletben kapható.

 

A fasírozottakat nem olajban, hanem sütőben sütöm ki,

…, tepsin és egy szilikon “sütőpapíron” (simán elmosom és újra használható), így legalább melegítjük is kicsit a lakást, később csak a konyhát, hogy kint ne legyen kajaszag. Bár ezt úgy is el tudnám hárítani, hogy utána betolok a sütőbe valami egyszerű sütit, mondjuk a már említett zabkekszet vagy egy almás Brown Betty-t, ami a kezdő sütisütők nagy barátja. (update 2: sütöttem Brown Betty-t)

 

Tehát kb. 2 perc alatt megpucoltam pár répát, a gyerekek 5 perc alatt elkészültek a krumplival, maguktól megfőttek, nem kellett mellette állni, a fasírt keveréket 5 perc alatt összedobtam, gyorsan golyókat formáltam, egyáltalán nem törekedve a tökéletességre és betoltam a sütőbe 20 percre. Nem tettem rá olajat, nem gondolnám, hogy a 30%-os zsírtartalmú darálthúshoz még kellene zsiradék 😀

 

A múltkor akciósan vásárolt mexikói zöldségkeverékből is párolok egy kicsit mellé köretnek. Tegnap vettem ki a mélyhűtőből, így még egy kis hely felszabadul benne és ez is ment a hűtőbe, hogy energiát spóroljak (a hűtő kevesebbet fogyaszt így).

 

Közben teszek-veszek, most éppen ezt a bejegyzést írom, nem kell a kajával foglalkozni, majd ha már a finisbe érünk, akkor belefőzök a levesbe (ami elég pontosan kiszámolva ment a mélyhűtőbe) egy kis levestésztát és már ehetünk is.

Hát így alakult a mi tegnapi ebédünk, és mindenki elégedett volt! Felhasználtam egy adag húslevest a mélyhűtőből, 3 répát, 1/3 zacskónyi levestésztát, 3 óriási krumplit (Aldiban most 5 kg-s zsákban kapható, elég nehéz megpucolni, tényleg nagyok, viszont nagyon olcsó így kilója), fél kiló (!) darálthúst (igen, elég volt ötünknek) és egy negyed zacskó mexikói zöldségkeveréket (azaz kb 250 gr volt) + fűszerek, vaj és energia…

A Brown Bettyhez 2 óriási almát az Aldisból, néhány almát a télre eltettből, ami már kicsit fonnyadt volt, a múltkori akciós zabpehelyből, némi liszt+vaj, cukor+fahéj. Ebből maradt ma reggeli-tízóraira is.

Hamarosan folytatom további beszámolókkal, hogy hogyan használom az akciós termékeket és a hűtőben=kamrában található maradékokat!.