Az E heti akciósban írta Eszter, hogy az Aldiban jó áron van a vödrös alma. 699 Forint almástól, vödröstől, amit bele tudsz tenni, azt viheted, mérés nélkül. Azt írják körülbelül 5 kiló fér bele, így 140 Forintra jön ki, ami már így is nagyon olcsó, mert idén mindenhol legalább 200-250 Forintért láttam eddig.

 

Ám ha ügyes vagy, ezt az árat még lejjebb tudod tornászni!

 

Pakolj ügyesen – bár tudjuk, hogy a hengert gömbökkel a legnehezebb maradék üres tér nélkül kitölteni – de azért próbálkozz! Azért csak okosan, ha belepasszírozod, akkor mind megnyomódik és csak megrohad pár nap alatt! És ne szégyenlősködj, rakd meg rendesen, nyugodtan púpozhatod is, ha nem tetszik a pénztárosnak, úgyis szólni fog! Mit veszíthetsz? Legfeljebb leszedet valamennyit belőle, de velem ilyen még sohasem történt, pedig télen minden akciónál szoktam ugyanígy narancsot is venni. Az Aldiban -legalábbis nálunk biztos- jó fejek, legyél te is kedves velük, egy mosoly nem kerül semmibe!

 

Ebből egy már hiányzik, a Férj lelopta amíg elővettem a fényképezőt.

Ebből egy már hiányzik, a Férj lelopta, amíg elővettem a fényképezőt.

 

Én végül 6,7 kilogramm almát tudtam beletenni, így

105 Forintba került kilója.

 

Tök büszke vagyok magamra, mert ennyiért legutóbb 2 éve tudtam almát venni, akkor is csak nagy tételben, termelőtől.

Jaaa, és ne felejtsük el, hogy lett egy frankó vödröm ingyen, ami mindig jól jön egy háztartásban!

Majd ha elfogyott a sajttorta, valamelyik nap elkészítem az egyik legegyszerűbb almás sütit, a BrownBetty-t, és megmutatom nektek is. Addig is siessetek, vegyetek vödrös almát, mert már csak szerdáig akciós!