Javában tombol a dinnyeszezon, egyre olcsóbban juthatunk hozzá ehhez az isteni gyümölcshöz, és persze mindenki szeretne finom érett dinnyét vásárolni.

 

Ám ez nem is olyan könnyű.

 

A dinnyeárust persze megkérhetjük, hogy lékelje meg már nekünk a szemre kiválasztott példányt, ám ennek is meg van a hátulütője, van, aki meri utána azt mondani, hogy nem, mégsem kérem? Vagy egyszerűen abban a pillanatban édesebbnek érzi – pszichológia, ha már valaki tett értünk valamit, mi is viszonozni akarjuk -, aztán hazaérve bosszankodik, hogy mi a fenének vettem meg ezt az óriási dinnyét. Mondjuk félbe is lehet vágatni, úgy könnyebb megkóstolni is.

 

 

Viszont az üzletekben, ahol valljuk be, jóval olcsóbb a dinnye, nehéz lenne kivitelezni az egyiket vagy másikat, így marad a kopogtatás, amivel profi dinnyevásárlónak tűnhetünk.

 

Na ez nekem sosem jött be.

 

Kopogtathatok én akármeddig, fogalmam sincs, hogy mit kellene hallanom, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így 😀 Ezt amúgy maguk a termelők is megerősítik:

 

„El kell felejteni a kopogtatást, nekünk, vidékieknek is hosszú évekbe telt megtanulni. Esetleg annyit meg lehet jegyezni, hogy ha megpaskoljuk tenyérrel és döng, akkor üreg van benne és túlérett. Akkor jó, ha rezeg az egész.”

(forrás: nlcafe.hu)

 

De akkor hogy a manóba derítsük ki, hogy melyik dinnye érett és édes?

 

Szerencsére belefutottam a facebookon a nigériai Mak-Migro Farms bejegyzésébe, melyben megosztják velünk a titkot!

 

  1. Először is az egyik legfontosabb, amit meg kell néznünk, hogy vannak-e a dinnyén ilyen barna „repedések”, mintha törésvonalak lennének. Ha igen, akkor szuper, minél többet látunk rajta, annál édesebb a dinnye! Ugyanis ezek a barna vonalak, melyek beszövik a dinnye egyik oldalát azt jelzik, hogy a beporzás ideje alatt hány méhecske látogatta meg a növényt, és minél több a vonal, annál többen voltak, ergo annál édesebb lesz a gyümölcs, ha megérik.

 

 

  1. Bizony, a gyümölcsnek be kell érnie, mert a dinnye nem utóérő, így ha túl hamar leszedik, akkor az már nem lesz édesebb. Ezért nézzük meg a szárát, ha túl zöld, akkor kerüljük el azt a példányt, ha már szárazabb, akkor van esély arra, hogy finom édes dinnyét vigyünk haza.

 

Így válasz érett dinnyét!

 

  1. Ám előfordul, hogy a szára már nincs a boltokba kerülő gyümölcsön. Ilyenkor nézzük meg, hogy a világosabb folt a dinnye egyik felén – ahol a földdel érintkezett – milyen színű. Ha fehér, akkor meneküljünk tőle, ha sárga, mézszínű vagy még sötétebb, akkor már vihetjük is a pénztár felé a dinnyénket.

 

Az érett dinnye foltja sötétebb sárga, érdemes így választani! (forrás: https://www.facebook.com/Makmigrofarmsltd)

 

  1. Ki mondta, hogy nem számít a méret? Ne válasszunk se túl nagyot, se túl kicsit, az arany középút a dinnye kiválasztásában is a legjobb!

 

  1. Még egy szempont a dinnye alakja. Ha hosszúkás, ovális, akkor bizony a hím növénnyel van dolgunk, ami tökéletes választás lehet egy tikkasztó nyári napon, amikor inkább folyadékpótlásra van szükségünk, ugyanis ezek a példányok vizesebb ízűek. A gömbölyűbb darabok nőnemű dinnyék és sokkal édesebbek, mint a fiú társaik.

 

édes dinnye

A hosszúkás a fiú (vizesebb) a gömbölyded a lány (édesebb)

 

+1 trükk egy magyar gazdától:

 

A dolog nyitja a dinnye csíkozása (ha nem a sötétzöld fajtájút választod). A csíkos dinnye sötétzöld, világoszöld és sárga csíkokból áll. Minél kevesebb a zöld mozaik a világos csíkban a sárgával szemben, annál érettebb a dinnye! (forrás: nlcafe.hu)

 

Nagyon örülök, hogy rátaláltam ezekre a tippekre, így talán elkerülhető a rossz szájíz otthon, ha a várt édes dinnye helyett szinte uborkába harapunk.

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.

Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!