A mai nap a facebookon a hétvégén zajló Ultrabalaton fotóitól hemzseg. Nem véletlenül, hiszen több, mint 13 000 nevezője volt ennek a nem mindennapi versenynek.
Nekem is több ismerősöm és barátnőm vágott bele a 221 km-es körnek a Balaton körül.
forrás: nn.hu
Még elképzelni is őrület: 221 kilométernyi futás és/vagy bringázás, 2 nap alatt! És van, aki egyénileg teljesítette ezt a távot.
Én a „másik” oldalt erősítettem, azokét, akik a hátteret biztosították. Idén a Balatonfűzfő-Tobruki frissítőpontnál vártam többedmagammal a futókat és az őket kísérő bicajosokat.
A mi munkánk is eléggé kimerítő volt, bár tudom, hogy össze sem hasonlítható a versenyzők teljesítményével. Mégis annyira jó volt hallani, amikor megköszönték a sokan, hogy ott voltunk értük, értékelték a munkánkat, tudták, hogy nekünk is milyen nehéz váltás nélkül végigtolni az egészet és kölcsönösen elhangzottak a „Kitartást!” buzdítások.
Mi hajnali 4 órakor keltünk, én speciel 1 órát tudtam csak aludni az éjjel. 4:40-kor már a helyszínen voltunk, és építettük a sátrat, felállítottuk az asztalokat, és elkezdtük gyorsan kiadagolni a frissítő ételeket és italokat, mert hallottuk, hogy elindult a verseny és az első futók nagyon gyorsan haladtak.
Nem volt egyszerű hamarabb készen lenni, de megoldottuk!
A szokásos banán, keksz, ropi és szőlőcukor mellett egy csomó finomság várta a zöld rajszámosokat, akik egyénileg vagy 2-3 fős váltóban vágtak neki a nagy kalandnak.
14 órán keresztül meg sem álltunk, kentük a kenyeret, vágtuk a banánt, a barackot és a paradicsomot, töltöttük újra és újra a vizeket és izos poharakat, hidegen tartottuk a kólát, törtük rendületlenül a jeget, hogy a délutáni kánikulában is felüdülést nyújthassunk a futóknak, és biztattunk mindenkit még a legnagyobb holtpontban is, mert tudtuk, hogy mennyire fontos nekik!
Szerintem sokan fognak emlékezni ránk, a vidámságunk és lelkes buzdításunk miatt 😀 legalábbis remélem, hogy hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy jó hangulatban teljen a verseny azon szakasza!
Azt hiszem a legnagyobb találmányunk a délutáni oltári hőségben is jéghideg víz, amihez az egyik 3-as csapatban futó ismerősöm, Zsuzsi adta a tippet, hogy törjünk jeget, mert mennyire jó lenne majd a futóknak sok mindenre. Így ebből tettünk a nagy hőségben a vizes poharakba, ami nagyon jól esett a megfáradt és melegtől szenvedő futóknak.
Próbáltuk kitalálni, hogy mivel segíthetnénk, töltöttük a jeget és a vizet a kulacsokba, adtunk tört jeget sapkák alá és volt, akit bekentünk naptejjel, hogy ne kelljen levenni a bringás kesztyűjét. Igaz, hogy nem voltunk biciklis frissítőpont, de a zöld rajtszámos bicikliseknek és a kísérőknek is segítettünk, ahol tudtunk.
Rohadt kemény meló volt.
De nem panaszkodom, mert minden fáradtság ellenére mi is jól éreztük magunkat, a közösségi futás szelleme ránk, nem futókra is ráragadt. Volt valami emelkedettség a levegőben, érezni lehetett a szinte emberfeletti teljesítmények magasztosságát.
Tudom, hogy sokan, akik nem vesznek részt ezen a versenyen és nincsenek ismerőseik sem a futók sorában, egyszerűen nem értik, hogy „minek kell ennyit szenvedni”. Nem is lehet nekik elmagyarázni, amíg nem vesznek részt egy hasonló megmérettetésen, akármelyik oldalon.
„Az út maga a cél” – szokták mondani.
És mennyire így van az Ultrabalatonnál is. Látni az egyéniek kitartását és küzdelmét felemelő. De ugyanúgy felemelő nézni, ahogy a csapatok együtt dolgoznak, segítik egymást!
Anyukám – aki szintén a frissítő ponton dolgozott – meglepődve mondta egyre-másra, hogy “jé, róla se gondoltam volna, hogy ezen a versenyen részt vesz!” Mert itt nem kizárólag a szuper ultrafutók versenyeznek, hanem hétköznapi emberek is, akik szinte önmagukat legyőzni jönnek ide és járnak sikerrel!
Minden elismerésem a futóké, akik részt vettek ezen a versenyen!
De ne felejtsük el a segítőket, a családtagokat, nekik is kijár a méltatás! Na meg a kísérő bringásoknak – nekik nagyon nehéz futótempóban végigtekerni a távot! Erre az egyik biciklis versenyző hívta fel a figyelmünket, hogy még neki is mennyire fog fájni a feneke a végére, hát még azoknak, akik nem tudnak normál tempóban tekerni! Sokszor a bringás kísérők előre is tekertek a frissítő pontokra vagy vissza is jöttek, ha valami hiányzott a futójuknak, így ők még nagyobb távot voltak kénytelen így megtenni.
Mi bár korán kellett kelnünk, mégis szerencsések voltunk, hogy a verseny elején frissítettünk, így este 7-kor sátrat bonthattunk. Kimerülten vánszorogtunk haza, közben azokra a hős kollégákra gondoltunk, akik egész éjszaka rendületlenül várták és szolgálták ki a későbbi szakaszokon az egyre fáradtabb versenyzőket.
Mikor másnap reggel izomlázzal és dagadt talppal, fáradtan felkeltem, arra gondoltam, hogy van, aki egész éjjel futott. És még futni is fog. Majdnem bőgtem, hogy ez igen, milyen hős emberek vannak! Milyen csodálatos és kivételes emberek ezek!
Igen, erről szól az Ultrabalaton. Hogy hétköznapi hősök születnek.
Nem csak az egyéniek, hanem a csapatok tagjai, akik bármit megtennének a másikért. Ha kell, hullafáradtan átvállalnak egy-egy szakaszt, ha a társuk megsérül vagy nem bírja.
Én meg csak annyit mondhatok, hogy jövőre is itt leszünk mi – a másik oldalt, hogy segítsünk nektek!
Ui: Nincsenek saját fotóim. Még pisilni is csak egyszer tudtam elmenni, nem, hogy fotózgatni. Majd jövőre rendelek stábot 😀
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások