Mi az a quesadilla? Tulajdonképpen egy mexikói „melegszendvics”, tortillalapból, amibe egy csomó finomságot teszünk – főként sajtot – és addig sütjük, amíg a tortilla ropogós nem lesz, a sajt meg szinte kibugyog belőle.
Készíthetjük egy tortillalap félbehajtásával, de akár 2 lap közé is tehetjük a hozzávalókat, melyeket szabadon választhatunk és csak a képzeletünk szab határt, de lehet akár nagyon egyszerű is a „töltelék”.
Készülhet serpenyőben vagy sütőben….vagy akár a gofri sütőnkben is!
Azt hiszem ennél egyszerűbb verzió nem is létezik. Ehhez csak egy olyan gofrisütő kell, ami “szívecskemintás” gofrit készít.
Ráadásul láncfőzésnél is jól jöhet ez a recept, hiszen elég kicsivel több csirkemellet sütni roston előző nap, és a maradék másnap tökéletes lehet ehhez a fogáshoz.
Én is így tettem.
Akciós volt a csirkemell, így nagyobb adagot vettem. Egy részét feldolgozva eltettem a mélyhűtőbe (a gyerekekkel paníroztunk egy nagy adagot, majd a “nyesedéket” félretettük tacohoz valónak és thai csirke currynak stb.), egy nagyobb adagot pedig szeletekre vágtam és rögtön megsütöttem egy kis vaj és olaj keverékén: sóval, borssal, fokhagymaporral és kakukkfűvel fűszerezve.
Ebből ettünk aznap este, egy kis adagot félretettem, a többit porciózva betettem a mélyhűtőbe. Ha tudom, hogy egyszer nehezebb napom lesz másnap, akkor előveszem előző este, majd aznap kész is a roston sült csirkemell (mikróban melegítve ugyanolyan lesz, mintha frissen sült volna).
A kis adagból pedig csirkés quesadilla készült, a hűtőben található egyéb maradékok felhasználásával:
- Reszelt trappista sajt
- Lapkasajt (ez elhagyható)
- Fehérbab chilis szószban (bármivel helyettesíthető)
- Felkockázott csirkemell
- Tejföl, fajitas fűszerkeverékkel (házi készítésű, de lehet használni bármilyen mexikói ihletésű bolti keveréket is)
- Tortilla lapok (hamarosan megosztok veletek házi tortilla receptet is, amiből kiváló nachos is készíthető)
Elkészítési mód:
- Bekapcsolom a gofrisütőt
- Egy tortilla lapot megkenek a fűszeres tejföllel
- Majd rápakolom a hozzávalókat, a lényeg a sok-sok sajt
- És ráhelyezekegy másik, tejföllel megkent tortillat
- Az egészet a forró gofrisütőbe helyezem
- És készre sütöm.
Ha nehezedre esne a megtöltött lapokat a sütőre helyezned, mert túl puha a tortilla, akkor úgy is készítheted, hogy egy megkent lapot teszel a gofrisütőre, majd rápakolod a hozzávalókat, befeded a másik megkent lappal és akkor zárod rá a sütő tetejét.
Az eredmény ropogós tortilla, mely a gofrisütő miatt mintát is kap, és magába zárja a megolvadt sajtot, mert lezárja alapok széleit!
Isteni és nagyon gyorsan elkészül! Próbáljátok ki!
Ha tetszett a recept, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Érdekelnek házi praktikák? Gyere és lájkold a a facebook oldalunkat!
Legutóbbi hozzászólások