Mindenkinek vannak olyan konyhai eszközei, amit hirtelen felindulásból megvesz, vagy ajándékba kap, ami aztán évekig lapul utána a szekrény mélyén.
Nálam a jégkrém készítő jutott ilyen sorsra korábban.
Vettem egyszer egy akciós darabot, kipróbáltuk, de nagyon nem tetszett, a jégkrém soha nem akart kijönni a formából, az ízét és az állagát sem sikerült igazán eltalálni, így rövid úton a konyhai süllyesztőbe került.
Aztán pár évre rá kaptam anyósomtól egy Ikeás jégkrém készítő szettet.
Mivel előzőleg rossz tapasztalataim voltak, így ment az is a másik mellé, míg jó pár évvel később a kisfiam meg nem látta tavaly a kamra legalsó polcán.
„Az olyan, mint ami a mamánál is van?” – kérdezte.
Nem volt mit tenni, elő kellett vennem. Kitalálta, hogy tegyünk bele gyümölcslevet. Én már előre borítékoltam a végeredményt, de mégsem akartam elvenni a kedvét. Sajnos ez sem sikerült túl jól, ahogy azt vártam, viszont simán kijött a formából, ami reménykedésre adott okot, hogy hátha most szerencsésebbek leszünk, ezért úgy gondoltam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.
Mivel drasztikusan emelkedett a helyi fagyizóban a fagyi ára, a bolti jégkrémekben meg ki tudja mi van, úgy döntöttünk, hogy adunk még egy esélyt a házi jégkrémnek, és felcsapunk jégkrém készítő kisiparosoknak.
Elkezdtem neten kutakodni és nagy örömömre láttam, hogy az elmúlt években jóval megnőtt a házi jégkrém receptek száma. Ki is próbáltunk jó párat!
Nagyon finom lett például a gyümölcsös jégkrém:
Kaptunk egy tál meggyet, ezt dolgoztam fel kis joghurttal és sűrített tejjel, kis gyümölcslével. Viszont ha már túl sok joghurtot tettem bele, akkor nem ízlett a gyerekeknek, így folyamatosan újabb és újabb próbálkozások követték egymást.
Sok helyen olvastam a banánnal való fagyi készítésről.
Az öcsém triatlont szervezett és a verseny után maradt egy óriási adag banán, amit nem tudtak raktározni. Ebből kaptunk mi is kb. 8-10 kg-t.
Ettük 2 napig, de már fel kellett dolgozni, hogy ne barnuljon be nagyon, így 2 napig, amikor éppen ráértem, akkor 2-3 banánt meghámoztam, összevágtam és lefagyasztottam tálcán: a „tálca” az a fehér „ételházhozszállítós műanyag doboz” teteje volt, utána abba is tettem bele a banán darabokat.
Aztán fagyosan az aprítóba tettem és különböző hozzávalókkal vegyítettem: gyümölccsel vagy csokival (találtam például a mélyhűtőben egy kis maradék ganache krémet), görög joghurttal.
Nekünk felnőtteknek nagyon ízlett, de a gyerekeknek nem.
Egyszerűen túlságosan érezni lehetett a banán ízét. Ők, ha egy fagyi gyümölcsös kinézetű, jelen esetben piros (málnás) vagy ha csokis, akkor nem akarnak még egy kis banán ízt sem érezni benne.
Így nekik maradt a ganache házi krémes jégkrém.
Málnás – párizsi krémes (ganache krém) házi jégkrém:
A recept úgy alakult ki, hogy egyik este kis édesre vágytunk a férjemmel (a gyerekek éppen nyaraltak a mamáékkal 😀 ) és találtam egy ajándékba kapott, drága 70%-os Ecuadori málnaízesítésű étcsokit a szekrényben. Egy falat után rájöttünk, hogy nem ilyen „édesre” vágytunk, de örültem, mert tudtam, hogy finom jégkrém lesz belőle.
Így készült a különleges házi jégkrémünk:
- A kamra polcán rejtőzött még egy UHT tejszín, amit akciósan vettem még valamikor az év elején a Pennyben, pont jól jött most.
- Kevertem bele egy kis maradék csokinyuszit, hogy enyhítsem az étcsoki keserű ízét.
- Megvártam, hogy kihűljön a ganache krém, utána kanalaztam egy kicsit belőle a jégkrémforma aljára és pár csíkot az oldalára (persze belül 😀 ).
- Mikor kicsit megfagyott, akkor a ganache felét a gépi habverővel felvertem,
- majd tettem bele apróra tört csokinyuszit, egy kis maradék sűrített tejet és egy kis stracciatellás görög joghurtot.
- Közben folyamatosan kóstoltam, hogy nehogy túl joghurt íze legyen, mert akkor megint jön a nyávogás a gyerekek részéről.
- Volt egy kis fagyasztott málnám is, ebből egy villával törtem össze, még így fagyosan és a jégkrém közepébe tettem.
- Utána még egy kis felveretlen ganache krém, éppen csak lazán összekeverve, hogy csíkos maradjon
- és belelapátoltam a formába.
A tetején a közepébe még nyomtam egy kis felveretlen ganachekrémet, és oda nyomtam bele a pálcikát. Nemcsak, hogy nagyon jól nézett ki, de eszméletlen finom lett az íze.
Nem tudtam lefotózni, olyan hamar elfogyott!!!!
Azt szeretem még ebben a házi jégkrém készítésben, azon kívül, hogy sokkal olcsóbb, mint a fagyizó, hogy a variációk száma végtelen, csak a képzeletünk szab határt. Érdemes körülnézni a polcokon/spájzban és ha van éppen akciós tejszín, akkor venni belőle. De ezt a mondatot már tőlem megszokhattátok 😀
Nektek vannak jó házi jégkrém receptjeitek? Megosztjátok velünk?
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Ha van kedved tovább olvasni, a bejegyzés alatt hasonló cikkeket találsz, nézd meg őket, hátha valami még felkelti az érdeklődésedet.
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások