Talán a második vagy harmadik egyetemi évemben történt, hogy bementem barátaimhoz a koliba és rászabadultam az internetre. (Nem, akkor még nem volt minden egyes kütyün mobilnet, és minden sarkon wifi… Neeem, nem a barlangrajzok korában születtem, ne legyél szemtelen! 😀 ) Ekkor már kezdtem kapizsgálni, hogy a sültkrumpli pizzával nem a megfelelő étrend egy húszéves lánynak. Valahogy szembe jött egy répás muffin képe, amit nagyon megkívántam és elkezdtem hozzá receptet keresni. Majd fogtam egy tollat és papírt, kiírtam a legegyszerűbbnek tűnőt, és hazafelé az éjjelnappaliban (brrrr) bevásároltam.
Mindent szó szerint betartva elkezdtem megcsinálni, közben már arról álmodoztam milyen lesz beleharapni a friss, finom sütibe.
Milyen büszke lesz rám a párom, hűűűha! Majd amikor letelt a sütési idő és kivettem az áhított muffint, az minden volt csak nem muffin. Majdnem elsírtam magam, ahogy a lekvárszerű izét kapirgáltam ki a mélyedésekből, és nem értettem mi a baj. Ráadásul a barátom is hazaért és meglepi finomság helyett meglepi massza várta.
Azóta sem tudom honnan jött neki az ötlet, (mert ő is legalább akkora MamaHoteles volt mint én) de kitalálta, hogy a másik felébe, amit még nem sütöttem meg, tegyünk lisztet, meg még egy kis tejet. Képzeljétek, a második adag egészen hasonlított egy süteményre! Utólag már röhögök rajta, hogy képes voltam komolyan venni egy receptet, amiben 1 evőkanál liszt, és 30 deka cukor volt, de akkoriban ezt honnan kellett volna tudnom?
Ezzel arra akarok rávilágítani, hogy ha valami nem sikerül, az nem biztos, hogy miattad van, ne add fel a próbálkozást!
Ha már szerzel egy kis rutint, akkor meg tudod menteni a helyzetet, sőt lehet hogy már akkor kiszúrod a bakit, amikor átolvasod a hozzávalókat. Addig meg tanulj meg magadon nevetni! Nézzétek csak ezeket: https://www.buzzfeed.com/jessicamisener/24-bakers-who-totally-nailed-it?sub=2214526_1160065&utm_term=.cc9NJ9B8r#.cqYRmExXv
Mi próbálunk itt nektek olyan recepteket mutatni, amiben nincs hiba, és amiket könnyedén elkészíthettek, így gyorsan sikerélményt érhettek el! Apropó, láttátok már Eszter palacsintareceptjét?!
Legutóbbi hozzászólások