Felszállsz a vonatra a millió cuccoddal, vígan integetsz a peronon könnyező családodnak, majd pár óra zötykölődés után megérkezel a lakásba, amit mostantól úgy hívsz: OTTHON.
Ledobod az utazótáskáidat, és mész is, mert várnak az új haverok, pattintotok egy sört és órákig beszélgettek az előttetek álló kalandról, hogy vajon mit tartogat az előttetek álló 3 (+X) év. Majd hazamész, és kiderül, hogy senki sem pakolt ki helyetted, nincs otthon meleg étel, sőt alighanem hideg sem. Mielőtt használatba vennéd új lakhelyedet, ráférne egy alapos takarítás is, végül is ki tudja ki használta előtted a fürdőt, a konyhát, stb… Ja és vajon hogyan kell ágyneműt húzni és megágyazni?!
Szerintem minden évben sok-sok gólya így repül ki a nagy szabadságba,
…majd esik pofára már az első napokban, hetekben. Pontosan így kezdődött az én történetem is. Mint azt már írtam a bemutatkozásban, lány létemre egyáltalán nem voltam házias. Még egy rántottát sem sütöttem soha egyedül, mert egyszerűen mindig volt aki megcsinálta helyettem. Tudom, hogy szeretetből tették, de ma már látom, hogy ezzel csak ártottak nekem
Így történt az, hogy hiába laktunk együtt az első évben hárman (ebből ketten ráadásul lányok), minden másnap sültkrumplit ettünk, mert egyikünk se volt képes mást elkészíteni. A többi napon pizza, melegszendvics, kínai kaja…naná hogy mind házhoz szállítva, miért, lehet azt máshogy is???
A mai énem sikítozna, ha összeadná mennyi pénzt szórtam el feleslegesen.
Akkoriban csak az tűnt fel, hogy hoppá, hát hová lett az az utolsó ötezres?! Na nézzük csak hányadika is van? Hogy miiiii??? Az nem lehet, hogy még 1 egész hét van hátra a hónapból! Te jó ég, jobban be kell osztanom a maradék sültkrumplit, különben éhen halok. Persze ilyenkor vannak a legjobb bulik, és az ember fájdalmasan, de nemet mond a meghívásokra, mert már egy sörre se nagyon telik.
Most ezek után tedd fel magadnak a kérdést:
…melyik cikibb, minden nap egy kicsit spórolni, ésszerűen beosztani amid van, vagy hónap végén szinte éhezni és kölcsönkérni a vonatjegyre, hogy haza juss újabb ellátmányért?! Szerintem egyértelmű a válasz… Ha te is így gondolod, tarts velünk és mi megpróbálunk mindenre megtanítani! Ígérem nem fog fájni, én is onnan kezdtem ahonnan ti!
Legutóbbi hozzászólások