Bevásárlólista nélkül vásárolni
Eleinte csak úgy lekacsáztam a boltba (ráadásul a legközelebbibe, ami persze pont az ilyen lusta egyetemistákra gondolva jó drága volt) és megvettem ami megtetszett, megkívántam, vagy úgy rémlett nincs otthon. Lista nélkül csak összevásárolsz minden vackot, majd pedig hazaérve rájössz, hogy jé, már volt itthon 2 üveg ketchup, minek vettem még egyet?! Mondjuk pont a ketchup egy olyan dolog, ami egész sokáig eláll, de ha ugyanezt mondjuk tojással, vagy friss tejjel adod elő, az már sanszos, hogy rádromlik.
Kupi a kamrában, hűtőben
Amíg mindent csak behajigáltam, sokszor romlottak meg dolgok. Hiszen nem is tudtam, hogy mim van otthon, vagy ha mégis, akkor nem mindig a legkorábban lejáróst sikerült felhasználnom. Nem muszáj minden héten, de néha igenis tegyél rendet (mondjuk egy nagyobb bevásárlás után, vagy amikor érkezik egy jelentősebb adag „hazai” szállítmány). Nyugodtan alkalmazhatod a boltokban bevált FIFO-t, ami a „First In, First Out”: Azt teszed előre a polcon, ami régebbi.
Kidobni mindent ész nélkül
Attól, hogy valamire rá van ütve egy dátum, attól még a benne lévő kaja nem tud olvasni és nem abban a pillanatban fog lejárni amint éjfélt üt az óra. Van, hogy pont az romlott, penészes, aminek még sokkal odébb van a lejárata, úgyhogy ez nem szentírás, csak egy dátum. Ételtípustól függően pár napig vagy akár 1 évig is jó lehet még. Használd bátran az érzékszerveidet! Miután kibontottad NÉZD meg, ha ezen a próbán átment, SZAGOLD meg, ha itt sem tapasztalsz furcsaságot, akkor KÓSTOLD meg. Ha fincsi, akkor nyugodtan használd fel.
Elfogadni minden vackot
Amikor elköltözöl, a rokonok próbálnak felszerelni mindenféle háztartási eszközzel. A baj csak az, hogy a sok hasznos, sőt nélkülözhetetlen tárgy mellett rádsóznak pár vackot is. Te persze nem mersz nemet mondani, mert nem akarsz senkit megbántani. De mondd, akarod a picike albérletedben kerülgetni az elektromos popcornkészítőt? Ha a hagymafésűről azt sem tudod, hogy eszik-e vagy isszák, akkor NINCS RÁ SZÜKSÉGED!
Persze később, amikor már egy konyhai zseni vagy, tudsz és szeretsz is főzni, na meg helyed is van, akkor jól jöhetnek ezek a dolgok, de ameddig a habüstről azt feltételezed, hogy katonai páncélsisak, addig nyugodtan utasítsd vissza! (Amúgy mit gondolsz, ők miért akarják neked adni? Pontosan: mert megvették/kapták, de rájöttek, hogy ha évente egyszer veszik elő, akkor akkora szükségük nem lehet rá)
Alapokat, fixeket vásárolni
Bolognai alap mindig volt a kamrámban, de tényleg MINDIG! Meg persze chilis bab por is. Egyszer aztán mikor kavargattam a lábasban a trutymót (mert így utólag ételnek nem nagyon nevezném) unalmamban elkezdtem olvasgatni a zacsiját. Akkor esett le sok év után, hogy én tulajdonképpen fűszereket veszek, igen borsos áron. Hogyhogy nem gondoltam rá korábban? A megszokás nagy úr, így láttam, ez rögzült.
Receptkönyveket gyűjteni
Annyit vásároltam össze/kaptam az első években, hogy ma már betelít egy fél könyvespolcot. Mit gondoltok, hányszor lapozom fel őket egy évben? Igen, a szám konvergál a nullához! 😀 Egy-két alap szakácskönyv jó ha van, főleg ha alapvető technikákat is tartalmaz, de biztos hogy szükséged van a „101 recept babból” vagy a „Trópusi gyümölcsök és zöldségek tárháza” című receptkönyvekre? Helyette van egy jó kis ötletem, a későbbiekben itt a blogon olvashatsz róla! 😉
Nem tudni az árakat
NE azt nézd, hogy „ez a tejföl 328 Ft, ez nem tűnik soknak, megveszem” Manapság azzal próbálnak manipulálni, hogy az egyik doboz 900 gramm, a másik 850, a harmadik meg pont 1 kilo. Ha tisztában vagy a kilos árakkal, akkor nem érhet baj. Tervezek egy bejegyzést ezekről, hogy mi az ami megéri és mi az ami túl drága. Ennek a tudásnak a birtokában már hiába ütik rá nagy betűkkel valamire, hogy akciós, te okosan megnézed a kilós árat, és ha az túl magas, akkor mosolyogsz egyet a bajszod alatt, és szépen otthagyod.
+1. Macskát venni, akit nem lehet levakarni, mert az öledbe ül, rátapos a billentyűzetre és nem hagy blogot írni 😀 😀 😀
Ha szeretnél praktikus háztartási tippeket, akkor lájkold a facebook oldalunkat, minden héten hasznos tanácsokat osztunk meg Veled!
Legutóbbi hozzászólások